OS - Az államosítás ténye újabb 110 milliárd kivonását jelenti az egészségügyből

Klasszikus értelemben a legtöbben államosításon a magántulajdon társadalmi tulajdonba vételét értik. A magyar egészségügy államosítása ilyen értelemben furcsa és rendhagyó államosítás, hiszen az önkormányzati-társadalmi tulajdont - a törvény erejénél fogva - állami- társadalmi tulajdonba veszik. Egyik zsebből átteszik a másikba, mármint az egészségügyi intézményeket.

hirdetés

Az egészségügyi kormányzat hosszabb távon 50 milliárdos megtakarítást vár az intézményrendszer átalakításától, ugyanakkor viszont arról nem szól senki, hogy maga a tulajdonviszonyok közötti átalakítás rövid távon mennyibe kerül. Az állami-társadalmi tulajdon mellett szól: kiiktatódnak a partikuláris érdekek, a helyi lobbik, egységes szempontok szerint kezelhető az ellátórendszer. Ugyanakkor az önkormányzati-társadalmi tulajdonnal szemben az állami-társadalmi tulajdon nagyobb bürokráciát, rugalmatlanabb működést eredményez.


Jelentősen csökken, esetleg teljesen megszűnik a helyi lakosok kontrollja az értük létrehozott, "rajtuk" működő egészségügyi rendszer felett. A közkézen forgó és ismert adatok alapján az eddigi tulajdonosok, az önkormányzatok - a duális finanszírozás keretein belül - évente 110 milliárdot meghaladó mértékben támogatták kórházaikat, rendelőintézeteiket. Az ezt helyettesítő forrás számai viszont nem találhatók az új tulajdonos, az állam jövő évi költségvetésében. (A népegészségügyi termékdíjból és a baleseti adóból várható és vélelmezett bevétele ennek az összegnek a felét sem teszi ki.)

A Szövetség az Egészségügyért - Magyar Kórházak- és Rendelőintézetek Szövetsége véleménye szerint, amikor az egészségügyi dolgozók bérének rendezéséhez mintegy 80 milliárdos plusz forrásra lenne szükség, megengedhetetlen és érthetetlen a korábbi önkormányzati tulajdonosok százmilliárdos támogatásának elvesztése.

2011. december 6.
Magyar Kórházak- és Rendelőintézetek
Szövetségének elnöksége

Szerző:

PHARMINDEX Online