Ösztöndíjat kapnak a rezidensek, ha vállalják, hogy Magyarországon maradnak

Budapest, 2011. július 15., péntek (MTI) – Havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésbe, vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt.

hirdetés

A kormány erről szóló, múlt heti döntését Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője, Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár és Páva Hanna helyettes államtitkár jelentette be pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.


Szócska Miklós elmondta, hogy a Markusovszky Lajos-ösztöndíj révén hatszáz szakorvos, a Than Károly-ösztöndíj révén pedig mintegy húsz szakgyógyszerész pályázhat a fizetésén felüli nettó százezer forintos támogatásra, amelyet november elsejétől öt éven keresztül folyósítanának.


Kiemelte: a kormány döntése értelmében ez a bérfejlesztés a szakorvosképzésben részt vevőkre vonatkozik, ami azt jelenti, hogy a szakorvosokat tanító orvosok támogatását is növelik. Ez utóbbi konkrét összegét később jelentik be – közölte az államtitkár, hangsúlyozva: gondoskodni fognak arról, hogy ezeket a támogatásokat valóban megkapják az érintettek.


Mint mondta, a mostani bejelentésükkel elsősorban azoknak üzennek, akik az idén végeztek és itthon szeretnének maradni; ez "egy első lépés". Szócska Miklós hozzátette, hogy az ország gazdasági teljesítőképességének a függvényében a bérrendezést az egész rezidenstársadalomra szeretnék kiterjeszteni.


Az államtitkár jelezte, hogy lesznek még intézkedések az emberierőforrás-krízis kezelésére, ezen belül a bérezés javítására, de erről további információkat nem közölt, azt mondta, nem kíván ígérgetésekbe bocsátkozni.


Páva Hanna elmondta: a szerződésben a rezidenseknek vállalniuk kell, hogy az ötéves szakképzést követően még legalább ugyanannyi ideig, amíg támogatásban részesültek, vagyis összesen tíz évig társadalombiztosítás által támogatott egészségügyi intézményben dolgoznak Magyarországon. A polgári szerződésben azt is vállalniuk kell, hogy nem fogadnak el paraszolvenciát – szögezte le a helyettes államtitkár.


Közlése szerint szerződésszegés esetén a szakorvosoknak kamatostul, de arányosan vissza kell fizetniük a kapott összeget.
A helyettes államtitkár kifejtette: a mostani programban elsősorban azok pályázhatnak, akik most szerezték meg a diplomájukat és novemberben kezdik meg szakorvosképzésüket; túljelentkezés esetén a tanulmányi eredmény, esetleg egyéb egyetemi és kórházi aktivitás alapján lehet elnyerni ezt a támogatást.


A pályázati pénz odaítéléséről az összeget folyósító Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal, az egészségügyi államtitkárság, valamint a rezidensszövetség képviselőiből álló bizottság dönt majd.


Réthelyi Miklós szerint a szakorvosjelöltek ilyen jellegű támogatása már "egy régóta esedékes lépés" volt. Ezzel együtt a szaktárca az egész szakorvosképzés megújításával szeretné biztosítani a magyar egészségügy utánpótlását – tette hozzá a miniszter.

Szerző:

PHARMINDEX Online