Beszámoló az MGYK elnökségének júniusi üléséről

Az MGYK elnöksége június 11-én tartotta soron következő ülését Budapesten, a Kamara székházában, amelyet dr. Hankó Zoltán elnök vezetett.

hirdetés

Kormányzati és hatósági intézkedések

Az Egészségügyi Misztériumban június 10-én megtörtént az első egyeztetés az egészségügyi szakmai kamarákról szóló törvény módosításáról, amelyen meghívottként vett részt a három érintett szakmai kamara delegációja. A megbeszélésen a minisztérium részéről dr. Svéd Tamás parlamenti államtitkár, dr. Ilku Lívia közigazgatási államtitkár, dr. Porpáczy Krisztina alapellátásért és integrált ellátásért felelős államtitkár, dr. Cserháti Péter és dr. Gilly Gyula vett részt, míg az MGYK részéről dr. Hankó, dr. Fejes Szabolcs és dr. Horváth-Sziklai Attila.

Kamarai egyeztetések

– A Magyar Szakmai Kamarák Szövetsége május 18-án az MGYK székházában tartotta közgyűlését – lévén a Szövetség soros elnöke dr. Hankó Zoltán. „Tartalmas, értelmes egyeztetés volt” – jegyezte meg a kamarai elnök, amelyen a 2025-ös beszámolók elfogadása mellett a 2026-os cselekvési terv is véglegesítésre került. A szakmai kamarák sok vonatkozásban eltérő szabályozásának lehetséges harmonizációs irányairól volt leginkább szó.

– A május 19-i vezetői ülésen az egyik téma az egészségügyi kamarákról szóló törvény módosítása volt. A résztvevők megállapodtak egy ún. prioritási lista összeállításáról, melynek része a struktúravédelem, a gazdálkodási kérdések és a betarthatatlan jogszabályok kivezetése, továbbá az ügyelettel és a szolgáltatásokkal kapcsolatos kezdeményezések is.

A MAGYOSZ éves rendes közgyűlésén, május 28-án megtartott tisztújítás során Orbán Gábort, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatóját választották meg a Szövetség elnökévé. Ezt követően egy nappal dr. Hankó, dr. Horváth-Sziklai Attila és dr. Nagy Vilmos bemutatkozó látogatást tett az új elnöknél. A megbeszélésen az együttműködés folytatásának céljával több téma is szóba került, például a magyar gyógyszerek penetrációjának elősegítése, a struktúravédelem, a Máltai Szeretetszolgálat egészségügyi projektje vagy a kórházi gyógyszerellátás kiszervezése.

– A MOK, az MESZK és az MGYK vezetői az egészségügyi kamarákról szóló törvény módosításáról június 8-án és 10-én előzetes egyeztetést tartottak. Ezekhez kapcsolódóan mindhárom kamara elkészítette saját javaslatait, amelyeket egymással megosztottak.

– Dr. Fejes Szabolcs, dr. Hankó Zoltán és dr. Kresznovszky Miklós június 10-én megbeszélést folytatott a MÉKISZ és a Gyógynövény Terméktanács vezetőivel az étrend-kiegészítők és gyógynövény alapú készítmények patikai forgalmazásáról képviselőivel – a téma később önálló napirendi pontként szerepelt.

Kamarai aktivitások

– A hagyományokhoz hűen, idén is június első szerdáján került megrendezésre az Országos Patikanap, immáron 21. alkalommal. A központi rendezvényre a Győr-Moson-Sopron vármegyei Téten került sor. A patikanapi beszámoló később önálló napirendi pontként szerepelt.

– A Területi Elnökök Értekezlete június 4-i online összejövetelén a patikanap szervezésével kapcsolatos kérdések, a Kiváló gyógyszerészi gondozási és a Kiváló gyógyszertári asszisztensi díjak szabályzatának megújítása, valamint a területi szervezetek aktuális kérdései, problémái kerültek napirendre. A TEÉ ülésén részt vett dr. Hankó Zoltán kamarai elnök és dr. Horváth-Sziklai Attila hivatalvezető is. A Kiváló gyógyszerészi gondozási és a Kiváló gyógyszertári asszisztensi díjak megújított szabályzatát a TEÉ jóváhagyásra az országos elnökségnek beterjeszti.

– AKamarai Ifjúsági Program (KIP) idei harmadik, egyben a tavaszi programsorozat záró rendezvényére 2026. május 16-án, szombaton került sor a Magyar Gyógyszerészi Kamara székházában.

– Az idei, a LXI. Rozsnyay Mátyás Emlékversenyt Szegeden tartották 2026. június 5-7. között. A versenyen a Kamara képviseletében dr. Horváth-Sziklai Attila vett részt, aki beszámolt az ott történtekről.

– A Pest vármegyei szervezet május 16-i továbbképzésén az erdélyi Hargita megye gyógyszerészkamarai delegációja is részt vett, ezzel is ápolva a testvérmegyei kapcsolatokat.

–A Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központ (EOK) II. alapkőletételénél dr. Hankó Zoltán képviselte az MGYK-t.

 Dr. Hankó és dr. Horváth-Sziklai Attila vizsgaelnökként vett részt az SE GYTK hallgatóinak záróvizsgáján.

– Láng Róbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium egészségiparért és egészségturizmusért felelős volt miniszteri biztosa dr. Hankó Zoltánnal támogatáspolitikai kérdésekről folytatott megbeszélést.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MGYK

Ajánlott cikkek