Réthelyi: 2011 az egészségügyben a fenntartható átrendeződés éve lesz

A nemzeti erőforrás miniszter hangsúlyozta: a jelen helyzetben a kormányzati lépéseket elsősorban az vezérelte, hogy az ágazat működőképességét meg lehessen őrizni.

Mint mondta, legfontosabb cél az egészségügy megmentése, ami szerinte nehéz munka lesz, és ezen az úton fontos lépés mostani törvényjavaslat.

A törvényjavaslat legfontosabb elemei közé sorolta az egészségügy struktúrájának korrekcióját, az egészségbiztosítási rendszer működésének ésszerűbbé tételét, az emberi erőforrás krízisének kezelését, valamint a gyógyszergazdálkodás átalakítását.

A miniszter kitért arra: a módosítás rugalmasabbá teszi a kapacitások átrendezését, a kapacitás-felosztást a jövőben háromévente kell elvégezni. Az új szabályozásból kimarad a súlyponti kórházak felsorolása és módosítások teljes struktúraátalakítás alapjait is leteszik.

A törvénymódosítások egy része a beteg- és szolgáltatóbarát egészségbiztosítási rendszer kialakítását célozza.

Réthelyi Miklós kiemelte: mindenképpen változtatni kell azon, hogy jelenleg nincsenek megbecsülve az egészségügyi dolgozók, ezért felgyorsult a külföldre vándorlás az elmúlt években. Elengedhetetlennek tartja az életpályamodell kidolgozását.

Megbecsülésük jelezéseként munkaszüneti nappá nyilvánítanák a Semmelweis napot.

Tájékoztatása szerint a legnagyobb változások a gyógyszerellátás területén várhatók, ahol az elsődleges szempontok közé tartozik az ellátás biztonsága, a betegek érdekeinek érvényesülése, az állam szabályozó és ellenőrző funkciójának visszaállítása, a gyógyszerész felelősségének, illetve függetlenségének a visszaállítása, valamint a lakossági gyógyszerellátás nemzeti érdekkörben tartása.

A miniszter jelezte: a közforgalmú gyógyszertáraknak újra előírják a teljes körű ellátási kötelezettséget és bővülnek az egészségügyi feladataik is. Előírják továbbá a gyógyszertáraknak a prevencióban és a népegészségügyi programokban való részvételét.

Kitért arra: alapjaiban változnak meg a gyógyszertárak létesítésének szabályai. Példaként említette, hogy kizárják a gyógyszertári fúziókat és nem tarják kívánatosnak, hogy offshore cégek, illetve gyógyszerpiaci szereplők gyógyszertári tulajdonnal rendelkezzenek.

Réthelyi Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy a törvénymódosítás elfogadása után a mefedron kábítószernek minősül majd.

Szerző:

PHARMINDEX Online