Réthelyi: a jövő évi költségvetés kedvezményezettjei között lesznek a kutatási alapprogramok
A jövő évi költségvetés kedvezményezettjei között lesznek az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján az Akadémián Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője, aki a kormány forrásbővítésre vonatkozó elkötelezettségét emelte ki az OTKA negyedszázados fennállása kapcsán.
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke kiemelte, hogy minisztersége idején jelentősen megemelte az OTKA finanszírozását, amely az eddigi maximumát 2002-ben érte el, ekkor költségvetése 6,8 milliárd forint volt.
Kollár Péter László, az OTKA Bizottság elnöke tragikusnak nevezte az OTKA pénzügyi helyzetét, mondván, hogy míg a támogatás összege 2002-ben a csehországival egyenértékű volt, mára a cseheké a háromszorosára növekedett, a magyarországi viszont a felére csökkent.
Szponzorált tartalom