Soltész: a gazdaság állapota meghatározza a rehabilitáció lehetőségeit

hirdetés

Győr, 2012. december 05, szerda (MTI) - Szoros összefüggés van az adott térség gazdasági teljesítőképessége és a között, hogy a megváltozott munkaképességűek mekkora hányadát lehet visszavezetni a munka világába - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdai, győri sajtótájékoztatóján.


Soltész Miklós példaként említette, hogy míg Győr-Moson-Sopron megyében csak az új kérelmezők 17 százalékának nagyobb hatvan százaléknál a megmaradt munkaképessége, ezért nem részesülnek ellátásban, addig ez a mutató országosan 23, Északkelet-Magyarországon pedig mintegy 30 százalékos. Hozzátette: azok aránya, akiket rehabilitálhatónak minősítettek, az új kérelmezők közül a megyében 51, míg országosan 25 százalék.


Az MTI kérdésére az államtitkár úgy nyilatkozott: Északkelet-Magyarországon "nagyságrendekkel nagyobb" azok aránya, akik egészségi állapotuk alapján munkába állíthatóak volnának, de szociális okok – például évtizedes állástalanságuk – miatt nem, mint Budapesten, Pest vagy Győr-Moson-Sopron megyében.


"Egy jobb gazdasági helyzetben lévő területén az országnak jóval kevesebben jelentkeznek eleve a rehabilitációs vizsgálatokra, és ez azt mutatja, hogy sok helyen a rokkantsági ellátásra, a rehabilitációs ellátásra való igény az szociális kérdés és nem egészségügyi" – fogalmazott Soltész Miklós.


Az államtitkár kitért arra, hogy a 2002-es kormányváltáskor az államadósság a GDP 52 százalékára, két és fél éve pedig több mint 81 százalékára rúgott, emellett "katasztrofális gazdasági helyzetben” vette át az irányítást az Orbán-kabinet.


Hozzátette: ez olyan mértékű eladósodottságot jelentett, hogy szinte minden területen "hitelből, kölcsönből fizette az ország azokat a pénzeket, amelyeket adott esetben a rászorultak teljesen jogosan megérdemeltek, és bizonyos esetekben pedig meg sem érdemeltek”, ezért el kellett kezdeni a nagy ellátórendszerek átalakítását.

Szerző:

PHARMINDEX Online