hirdetés
hirdetés

További cikkek a Szakmapolitika rovatból

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) jövőre már 81 kórház üzemeltetési feladatait fogja ellátni

A 29 budapesti kórház után január elsejével a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság átveszi 52 vidéki kórház üzemeltetését is – mondta Bodó Attila Pál, a KEF főigazgató-helyettese, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság konferenciáján, hozzátéve, hogy az átvett feladat minőségjavulást hozhat.

hirdetés

A műszaki üzemeltetés körébe tartozik az úgynevezett kertészeti szolgáltatásoknak és a parkfenntartásoknak a köre is. „Belterületen körülbelül 4 millió négyzetmétert és 3-5 ezer ingatlant, külterületen pedig 1,5-2 millió négyzetméter közötti ingatlanállományt fogunk üzemeltetni” – mondta Bodó Attila Pál az InfoRádióban. A kórházaknál maradt például az orvosi műszerek, orvostechnikai eszközök működtetése és karbantartása, ahogyan az egészségügyi hűtőberendezések, az orvosi gázhálózat, a csőposta és a háztartási kisgépek is – közölte a főigazgató-helyettes. Bodó Attila beszélt arról is, hogy a személyi állomány átvételére a jogszabály nem mondott ki általános munkajogi jogutódlást, így 2024. január 1-jétől nem tudnak automatikus jogutódlással átvenni kollégákat a KEF állományába, erre lehetett megoldásként áthelyezést alkalmazni, illetve azok, akik korábban a kórházi infrastruktúra üzemeltetésével foglalkoztak, a szolgáltató partnereknél jelennek majd meg.

„Budapesten már nincs állományhiány, és a vármegyei kórházakban is lesz legalább egy KEF-es személy” – mondta a főigazgató-helyettes. Mint kifejtette, minden egyes kórházzal együttműködési megállapodást írtak alá vagy írnak alá. Hozzátette, a vármegyei kórházak 85-90 százalékával, a fővárosiak közül pedig mindegyikkel megtörtént már a megállapodás. Lesznek olyan szerződések, amelyeket a kórházaknak meg kell szüntetniük, vagy módosítaniuk kell – jegyezte meg Bodó Attila. Elmondta, a finanszírozásban egyetlen változás lesz jövő év első napjától: a KEF és a kórházak között finanszírozási elszámolás nem lesz, a KEF az intézmények üzemeltetéséhez szükséges forrást a központi költségvetésből kapja; előirányzatként saját keretgazdálkodási rendszerükkel fogják a kórházakat üzemeltetni.

A KEF már felmérte azokat a területeket, ahol azonnali intézkedésekre van szükség, és azt is, ahol szükséges energiahatékonysági beruházásokat elvégezni. A főigazgató-helyettes hozzátette, a rendszer indulásakor mindenki azt szerette volna, ha a fennálló hibákat, hiányosságokat mielőbb kijavítanák. Mint mondta, ebben a tekintetben egy kis önmérsékletre van szükség, például ha valahol 15 négyzetméteren egy ázás miatt penészes a fal, azt ne jelentsék be haváriaként.

Az országos tevékenység hosszú távon költséghatékonyságot eredményez – véli a főigazgató-helyettes, aki szerint például rengeteg az elavult fűtési rendszer, amit hatékonyabbá kell tenni, és több esetben olcsóbb egy állandóan elromló liftet kicserélni, mint folyamatosan javítgatni.

 

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

eGOV hírlevél

infostart.hu

Ajánlott cikkek

hirdetés
hirdetés