További cikkek a Szakmapolitika rovatból

A MOK is tart az ápolók felmondási hullámától

A MOK Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezetének elnöke az InfoRádióban azt mondta, az orvosok körében nem lesz tömeges felmondás.

hirdetés

Csilek András kifejtette: felmondási tilalom volt, de az nem azt jelentette, hogy ne lehetett volna átmenni egyik kórházból a másikba, tehát aki valóban akart, az tudott mozogni intézmények között. Szerinte akik június 1-jével felmondanak, azok leginkább azok az emberek lesznek, akik már amúgy is régóta tervezték, hogy mennek. Látni kell ugyanis, hogy az orvosok fizetése jelentőset emelkedett, miközben az ügyeleti rendszer is valamelyest rendbe lett téve, véget ért a Covid és elindult a visszarendeződés – sorolta Csilek András, aki most nem érzi annyira „forrónak” a helyzetet. Attól viszont egyértelműen tartanak, erősítette meg, hogy a szakdolgozók és ápolók nagyobb arányban hagyják ott az egészségügyet május 31. után. Mint mondta, az, hogy humánerőforrás-hiány van a rendszerben, több évtizedes tény. És az orvosok száma kevéssel biztosan nőtt ugyan, a szakdolgozók aránya csak romlott. Csilek András végül hozzátette: a Magyar Orvosi Kamara a választások előtt tudatosan visszafogta magát, nehogy az a vád érje, hogy politikai kampányt folytat, de egyébként állandó jelleggel emlékezteti a kormányzatot a problémára, és például már a választás másnapján levélben kereste meg Orbán Viktor miniszterelnököt a helyzet rendezése érdekében. „Ez 20 éves tény, és nem mondhatunk senkinek sem újdonságot azzal, hogy kevés nővér van a rendszerben” – ismételte meg az InfoRádióban.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

InfoRádió

Ajánlott cikkek