További cikkek a Szakmapolitika rovatból

A rezidensek javaslatai az egészségügyi törvények módosítása kapcsán

Azzal a kéréssel fordult a Magyar Rezidens Szövetség az egészségügyért felelős államtitkárhoz, hogy a szakképzésüket előírt ütemben teljesítő rezidensek bérét semmiképp se lehessen csökkenteni.

hirdetés

A fiatal orvosok érdekképviseleti szervezete egyetért azzal, hogy az egészségügy fejlesztése szükséges, mindazonáltal a kormány-előterjesztés kizárólag rezidenseket érintő részei kapcsán is több észrevételt tett.

Az MRSZ kifejezetten üdvözölte, hogy a jól teljesítő orvosok bérét ezután akár 40%-kal is lehessen növelni, ugyanakkor a tervezet azt is lehetővé tenné, hogy azt akár 20%-kal csökkentsék, melyet több szakmai szervezet már kifogásolt. Egy rezidens sok esetben tölt rövidebb, akár pár hetes időszakot külső képzőhelyen, mely azon túl, hogy jelentős kiszolgáltatottságot jelent, ez idő alatt az ő teljesítménye nyilvánvalóan nem értékelhető ugyanúgy, mint az ott dolgozó szakorvosoké, írják közleményükben. A szervezet meglátása szerint a rezidens orvos munkavégzésének legnagyobb mércéje, hogy miként halad a szakképzésével, így javasolja, hogy a szakképzési tervben előírt ütemben teljesítő rezidensek bérét ne lehessen csökkenteni, akkor sem, ha végül bevezetnék a csökkentési lehetőséget.

A tervezet úgy rendelkezik, hogy a rezidens orvos munkavégzésének helyeként bármelyik, az adott megyében lévő városi kórház kijelölhető. Ez nem pusztán az utazás tekintetében jelenthet problémát, hanem azt is lehetővé teszi, hogy a rezidenst olyan intézményhez osszák be, amely nem rendelkezik megfelelő akkreditációval az ő képzéséhez. Így a fiatal orvosok önhibájukon kívül szenvedhetnek késedelmet az előírt gyakorlatokkal és a szakvizsgával. Ennek elkerülése érdekében az MRSZ szükségesnek tartja rögzíteni, hogy a munkavégzés helyét a jóváhagyott szakképzési tervvel összhangban kell kijelölni.Üdvözlik, hogy szeptemberben az új szakképzési rendszer bevezette a részvizsgákat, ezzel a többi közt azt is biztosítva, hogy adott beavatkozásokat a szükséges kompetenciák birtokában a rezidens orvos is elvégezhet. Mindazonáltal fontos, hogy a betegek is biztosak lehessenek abban, hogy az adott beavatkozást az arra feljogosított orvos végzi, így a transzparencia biztosítása érdekében javasolják, hogy a működési nyilvántartás tartalmazza ezen adatokat is, hasonlóan a szakvizsgák érvényességéhez, melyet nyilvános adatbázisban már most is bárki ellenőrizhet, közölte a szervezet.  

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Magyar Rezidens Szövetség

Ajánlott cikkek