További cikkek a Szakmapolitika rovatból

Ápolóhiány minden megyében

Óriási hiány mutatkozik az ápolókból Magyarországon. A helyzetet képzési ösztöndíjjal orvosolná a kormány.

hirdetés

Páva Hanna, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgató-helyettese kutatást végzett, amely azt mutatja, hogy az egészségügyben aktív munkavállalóként jelenleg mintegy 107 ezer ápoló dolgozik, az ellátórendszer megfelelő működéséhez pedig még 5200 szakdolgozó hiányzik. 2013-2018 között kilencezerrel csökkent a már tapasztalt, de még nagy munkabírású, 35 év feletti korosztály létszáma. Míg 1980-as, 1990-es években végzett ápolók több mint fele a szakmájában dolgozott, addig a 2000 és 2009 közötti évfolyamoknak csak alig egyharmada maradt a pályán. A 2010-2017 között végzetteknek pedig kevesebb mint a fele dolgozik ápolóként.

Az ápolóhiány oka

A leggyakoribb okok között szerepel az alacsony bérek és túlzott munkaterhelés miatti pályaelhagyás, valamint a külföldi munkavállalás, de nő a nyugdíjba vonulók száma is. Budapesten a szakdolgozói munkahelyek 73 százaléka betöltött, itt jut a legkevesebb egészségügyi szakdolgozó 10.000 lakosra, de az ország valamennyi megyéjének egészségügyi intézményei jeleztek szakemberhiányt.

A dolgozók utánpótlása fontos: ápolókra, szülésznőkre és mentőtisztekre lenne a legnagyobb szükség. Az elmúlt négy évtized adatai szerint a 80-as években évente átlagosan 4500-an szereztek egészségügyi szakképesítést, 2010–2018 között pedig évente 7100-an.  A főigazgató-helyettes sokkolónak tartja a hazai ápolók korfáját is: a negyven év felettiek képviselik az egészségügyi szakdolgozók 70 százalékát. Bíztató adat viszont, hogy a 2011-ben bevezetett rezidensösztöndíjaknak köszönhetően növekedett a 25–35 éves korú orvosok száma.

Ösztöndíjjal enyhítenének az ápolóhiányon

Az ÁEEK ötödik alkalommal hirdette meg az „Ápoló leszek” című programot, mely a nővérképzést választókat célozza meg. Az uniós forrásból finanszírozott ösztöndíj-programban a sikeres pályázók havi 40 ezer forint támogatást kaphatnak, ha a közepesnél jobb a tanulmányi eredményük. Az érintetteknek közfinanszírozott intézményben kell dolgozniuk, legalább annyi ideig, mint amennyi ideig az ösztöndíjat kapták. Eddig összesen öt ösztöndíjas ciklus zárult le, 3117 diákkal kötöttek szerződést, a végzettek közül 785 ápoló elhelyezkedett.
 
 

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Népszava

hrportal.hu

Ajánlott cikkek