További cikkek a Szakmapolitika rovatból

Ármaximumot vezetnének be egyes magánegészségügyi vizsgálatokra

Az LMP ármaximumot vezetne be a diagnosztikai és szűrővizsgálatokra, valamint a szülészeti-nőgyógyászati ellátásokra a magánegészségügyben.

hirdetés

Az LMP ármaximumot vezetne be egyes magánegészségügyi vizsgálatokra, köztük a diagnosztikai és szűrővizsgálatokra, valamint a szülészeti-nőgyógyászati ellátásokra - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese vasárnap Budapesten.

Kanász-Nagy Máté az online is közvetített sajtótájékoztatón azt mondta, nehéz hozzáférni az egészségügyi ellátáshoz, mert az állami szektorban hosszúak a várólisták, a magánegészségügyben pedig a nagyon magas, elszabaduló árak "hátráltatják a hozzáférést". Magyarország rosszul teljesít a megelőzhető betegségeknél, a betegek túl későn jutnak el orvoshoz, és ennek nagyon súlyos következményei vannak - tette hozzá az ellenzéki politikus, aki az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés javítását sürgette.Amellett, hogy az állami egészségügyben növelni kell a forrásokat és a kapacitást, a kormánynak a magánegészségügybe is "be kell avatkoznia" - jelentette ki.

Jelezte, pártja azt szeretné, ha a magánegészségügyben legfeljebb 20 ezer forintba kerülne a hasi vagy kismedencei ultrahangvizsgálat, a mellkas CT árát 40 ezer, a gyomortükrözését 50 ezer, a teljes gerinc MR-vizsgálatának árát 80 ezer forintban maximálnák. Kanász-Nagy Máté véleménye szerint az ármaximum segítené a betegek mielőbbi kivizsgálását és gyógyulását is.A frakcióvezető-helyettes közölte azt is, hogy hétfőn az Országgyűlésben konkrét kérdést is intéz az egészségügyet is irányító belügyminiszterhez.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek