További cikkek a Szakmapolitika rovatból

Egészségügyi dolgozók tüntettek Romániában

Bérezésükkel elégedetlen romániai egészségügyi alkalmazottak vonultak szerdán a bukaresti kormányépület elé demonstrálni.

hirdetés

A több mint százezer taggal rendelkező Sanitas szakszervezet szervezésében több ezer tüntető érkezett mintegy 150 busszal Bukarestbe az ország minden tájáról. A Sanitas szakszervezet az öt éve hatályos közalkalmazotti bértörvény által előirányzott, de rendre elnapolt béremelések maradéktalan folyósítását követeli, és tiltakozik az ellen, hogy – az uniós helyreállítási alap lehívásának feltételeként – Románia kötelezettséget vállalt Brüsszelben a bérpótlékok korlátozására.

A szakszervezet elfogadhatatlannak tartja, hogy a bukaresti parlamenti olyan bértörvényt fogadjon el, amely az alapbér 20 százalékára korlátozza a közalkalmazotti bérpótlékokat. A Sanitas szerint egy ilyen jogszabály fő vesztesei az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozók lesznek. A tüntetők az ellen is tiltakoztak, hogy az ágazat korábbi bérfejlesztéseiből csak az orvosok, mentősök és ápolók részesültek, míg a leginkább rászorulók – kisegítő személyzet, irodisták, felcserek – bérezési szintje megmaradt a 2018-as szinten. "Nem kérünk többletjogokat, csak azt követeljük, hogy a hatóságok tartsák tiszteletben, amit ők maguk törvénybe foglaltak" – mutatott rá a Sanitas közleménye. Az elszabadult energiaárak és a 15 százalékot közelítő infláció közepette Romániában egymást érik a szakszervezeti megmozdulások az állami szektorban, miután az idei költségvetés megtervezésekor az államháztartási hiány leszorítása érdekében a kormány elnapolta a korábban tervezett közalkalmazotti béremelések egy részét. A nagykoalíciós kormány májusban, 1,1 milliárd euró (440 milliárd forint) értékű gazdasági és szociális intézkedéscsomagról döntött, amely július elsejétől a közszférában is béremeléseket irányoz elő: a közalkalmazottak egyelőre a 25 százalékát kapnák meg annak a béremelésnek, amely az egységes bértörvény alapján megilletné őket.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek