Minden negyedik magasan képzett szakápoló gondolkodik a felmondáson

Sokan annyira ki vannak égve, hogy nemcsak jelenlegi munkahelyüket, de magát az egészségügyi pályát is el akarják hagyni – mondta a Szabad Európának a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke.

Nem csak az orvosok béréhez viszonyítva keresnek keveset a szakápolók, nővérek – reagált Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentésére a Szabad Európának Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke. Mint mondta, a terheléshez, a munkakörülményekhez, a felelősséghez képest is alacsonyak. Az érdekképviselet elnöke szerint legalább ötvenszázalékos béremelés kellene ahhoz, hogy azok, akik még a pályán vannak, ne menjenek el, illetve ahhoz, hogy visszacsábítsák az állami szektorba a pályát már elhagyókat. Korábban a szakápolók, asszisztensek feleannyit kerestek, mint egy hasonló korú vagy tapasztalattal rendelkező orvos, mára már csak negyed-, harmadannyit kapnak, miközben elképesztő a terhelésük. Azt, hogy hányan állhatnak fel a felmondási tilalom megszűntével, a szakszervezeti vezető szerint nagyon nehéz megmondani. Visszatartottak olyanokat, akik nyugdíjba mentek volna. Sokan vannak, akiknek olyan mértékű a kiégettségük, hogy nem akarnak már a pályán sem maradni. Többen vannak, akik a magánellátásba mennek át, vagy külföldre, ahol már megbeszélt állásuk van, csak a felmondási tilalom végére várnak. „Legutóbb csináltunk egy felmérést a magasabban képzett ápoló kollégák körében, és minden negyedik felelte azt, hogy gondolkodik a távozáson.” Ez persze nem jelenti azt, hogy ennyien fel is mondanak majd, de gondolkodnak rajta – teszi hozzá Soós Adrianna.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Szabad Európa

Ajánlott cikkek