További cikkek a Szakmapolitika rovatból

Nem alkotmányellenes az egészségügyiek kötelező védőoltása

Az Alkotmánybíróság hivatkozott a WHO álláspontjára is, amely szerint egy súlyos járvány indokolhatja a kényszerítő jogi eszközök alkalmazását.

hirdetés

Nem alkotmányellenes az egészségügyi dolgozók védőoltásra kötelezése - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) a honlapján pénteken közzétett határozatában.

A kormány idén több rendeletben kötelezővé tette az egészségügyi dolgozóknak a védőoltást, és kimondta azt is, hogy aki nem oltatja be magát, annak foglalkoztatotti jogviszonyát meg kell szüntetni, és felmentési idő, végkielégítés sem illeti meg. A rendeletek alkotmányosságát több száz indítványban támadták az érintettek. Az Ab pénteken közzétett határozatában az indítványokat elutasította, és kimondta: a támadott szabályozás az egészségügy működésének folyamatosságát, a betegellátás biztonságát, a betegek élethez és egészséghez való jogának érvényesülését szolgálja. Az egészségügyi dolgozók védőoltásra kötelezése tehát alkotmányos, arányos korlátozást tartalmaz. Az Ab hivatkozott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontjára is, amely szerint a közegészségügyi célok, így különösen egy súlyos járvány indokolhatja végső eszközként kényszerítő jogi eszközök alkalmazását.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Weborvos

Ajánlott cikkek