Szócska: az unióban is elsőbbséget élvez az emberi erőforrás krízis megoldása

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár uniós szinten is azon dolgozik, hogy az emberi erőforrás krízis kezelésére a jövőben több forrást biztosítsanak; a Brüsszelben tartózkodó államtitkár az MTI-nek szerda este adott telefoninterjúban kiemelte, hogy az Európai Unióban az egészségügyi ágazat prioritást élvez.

hirdetés

Mint elmondta, a témában rendezett kétnapos uniós konferencia célja, hogy a résztvevők az egészségügyi dolgozók migrációjával kapcsolatos kutatásaik bemutatásával közös, uniós szintű megoldást találjanak az egészségügyet érintő emberi erőforrás krízisre.

Szócska Miklós kiemelte: John Dallival, az EU egészségügyi és fogyasztópolitikai biztosával külön is tárgyalt arról, hogy a következő uniós költségvetési periódusban miként tudnak az egészségügynek, azon belül az emberi erőforrás fejlesztésére és a rendszer megújítására forrásokat biztosítani.

Az államtitkár közlése szerint John Dalli biztosította arról, hogy az Európai Unióban az egészségügyi ágazat prioritást élvez, de azon belül is elsők között szerepel az emberi erőforrás krízis megoldása. Szócska Miklós ennek kapcsán megjegyezte: az egészségügyön belül minden cél összefügg azzal, hogy a szolgáltatást valakinek nyújtani kell, tehát az egészségügy fejlesztésének alapja az emberi erőforrás.

Szócska Miklós kifejtette: uniós szinten dolgoznak azon, hogy a tagállamoknak legyen közös adatbázisuk a tagállamok egészségügyi dolgozóiról, az ágazat munkaerő-helyzetéről. A cél az, hogy a rendszeres adatszolgáltatás alapján látni lehessen, "ha valahol baj van, ha egy országban a kritikus szint alá csökken az emberi erőforrás ellátottság".

Mint az államtitkár kiemelte: Magyarország e tekintetben jól áll, ugyanis az emberi erőforrás monitoring rendszer megvalósíthatósági tanulmányát várhatóan még ebben a hónapban leadják, így néhány hónapon belül elkezdődhet a rendszer kiépítése.

Szócska Miklós 2003-ban az egészségügyi munkaerő migrációval foglalkozó projekt egyik kezdeményezője volt. A projektben kutatóként dolgozott, most pedig államtitkárként a helyzet megoldása is az ő feladata lett.

Az államtitkár elmondta, ezen a konferencián is nyilvánvaló volt, hogy az egészségügyi dolgozók migrációja nem csak Magyarországot, hanem a nálunk jóval gazdagabb, fejlettebb államokat is sújtja, így egyértelmű: európai szintű megoldásra van szükség.

Mint kifejtette: a résztvevők többek között arról beszéltek, miként próbálják monitorozni az emberi erőforrásokat, a betöltetlen állásokkal kapcsolatos információkat, hogy az emberi erőforrás krízis kezelése érdekében hol és milyen beavatkozásokat, stratégiát terveznek.

Szócska Miklós kiemelte: az egyes elméletek gyakorlati megoldására jó példa a különböző ösztöndíjprogramok indítása, amilyet például a szakorvosjelöltek számára az egészségügyért felelős államtitkárság is meghirdetett. Hasonló programok indítását tervezik a jövőben is - tette hozzá.

Az államtitkár azt is elmondta: a kétnapos konferencia első napján a kutatások álltak a középpontban. Ugyanakkor a szlovák tapasztalatok alapján mindenki megemlítette, hogy egy ilyen helyzet megoldására is fel kell készülni.

Szócska Miklós kiemelte: minden, amit hallott, azt igazolja, hogy az egészségügy "hangulata" nem feltétlenül csak pénz és anyagiak kérdése. Az egészségügyi dolgozók "elhajtó és visszatartó" erői között a képzési rendszer, a pályaszocializáció, a munkával járó kompetenciák is alapvető fontosságúak.

(MTI, Egészségügyért Felelős Államtitkárság)

Szerző:

PHARMINDEX Online