Szócska Miklós: a magyar EU-elnökség miatt volt fontos a moszkvai WHO-konferencia

hirdetés

A nemzeti erőforrás minisztériumának egészségügyi államtitkára, aki a tanácskozáson a magyar küldöttséget vezette kifejtette: az egészségügy az EU-ban továbbra is nemzeti ügy, de az unió a jelek szerint elmozdulóban van az egységes egészségügyi prioritások kidolgozása felé, bár ez igen lassú folyamatnak ígérkezik.

A WHO ugyan az ENSZ szakosított szervezete, s mint ilyen, az egész világot átfogja, de az európai regionális iroda kitüntetett figyelmet szentel a saját területén mutatkozó problémák megoldásának, s így az EU soros elnökségét betöltő országra mindig jelentős feladatok hárulnak a WHO európai szervezetében is, például az aktuális témák meghatározásában - mondta az államtitkár.

Úgy vélekedett, hogy Magyarországon a felkészülés erre a feladatra jól áll, és hozzátette, hogy a moszkvai tanácskozáson egyeztetni tudott más országbeli kollégáival arról, hogy hogyan fogadják a magyar elképzeléseket, és szövetségeseket kereshetett az egyes kérdésekben elfoglalt magyar álláspont előmozdításához.

Példaként utalt arra, hogy Magyarország egyebek között a szakemberek migrációjával összefüggő etikai kérdéseket, az ellátó rendszerek fenntarthatóságának problematikáját és a gyerekkori védőoltások programjának egyeztetését kívánja kiemelten kezelni elnöksége alatt. Szócska Miklós hozzátette, hogy ez a program Magyarországon élenjáró és példamutató, de ez nem mindenütt van így, s mivel ma már az emberek gyakran költöznek az egyik országból a másikba, szükséges lenne az egységesítés.

A tanácskozáson olyan kérdésekről is szó volt, mint a legutóbbi, úgynevezett újinfluenza-járvány igen rossz kezelése, s a résztvevők a tanulságokat levonva arra jutottak, hogy e téren is erősíteni kell az együttműködést, egyeztetést. Külön panel foglalkozott továbbá például a globális gazdasági válság egészségügyre gyakorolt hatásáról - mondta az államtitkár.

A WHO európai irodájának közgyűlését 53 ország részvételével első ízben tartották Oroszországban. A tanácskozáson beszédet mondott Vlagyimir Putyin orosz kormányfő is, aki egyebek között elmondta: Oroszországban a születéskor várható élettartam Európához képest még ma is szerény, 69 esztendő, de öt évvel ezelőtt még csak 66 volt. Az egyéb kedvező oroszországi demográfiai mutatók közül megemlítette, hogy a csecsemőhalandóság a 2005 óta eltelt nem egészen öt év alatt harmadával csökkent. Végül szólt arról is, hogy Moszkva a következő három évben 440 milliárd rubelt költ az egészségügyi nemzeti programra, amelynek kezdete, 2005 óta már 591 milliárd rubelt fektetett. Mint mondta, tíz év alatt a tízszeresére nőtt az egészségügyre fordított összeg, s csak tavaly több mint 1,2 milliárd rubelt tett ki.

Szerző:

PHARMINDEX Online