Szócska Miklós: az egészségügy fejlődik

hirdetés

Szerencs, 2012. február 2., csütörtök (MTI) - A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencs mellett a térség további harminc településén élő közel ötvenezer embernek biztosít magasabb szintű járóbeteg-szakellátást a település rendelőintézetében megvalósult több mint 800 millió forintos beruházás, amelyet csütörtökön adtak át.


Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára az átadón azt mondta: a gazdasági világválság ellenére az egészségügy fejlődik, korszerűsödik, erről jószerivel alig beszélünk, a gondokról annál többet.


Az uniós forrásoknak, az Új Széchenyi Tervnek, a korábban indult fejlesztéseknek köszönhetően, egyre többen gyógyulhatnak és dolgozhatnak ilyen korszerű körülmények között - közölte az államtitkár a szerencsi intézményre utalva.


Mint mondta, az egészségügy legnagyobb baja, hogy hosszú éveken keresztül nem volt stratégiája.


A projekt révén a húsz évvel ezelőtt átadott Szerencs és térsége egészségügyi alap- és középfokú ellátását biztosító Szántó J. Endre Egészségügyi és Szociális Intézmény magasabb szintű járóbeteg-szakellátást tud biztosítani, és mód nyílik egynapos sebészeti, műtéti beavatkozásokra is, kúraszerű ellátásokra.


Szócska Miklós szólt arról, az ilyen intézményekben dolgozók nyugodtan nézhetnek a jövő elé, mert a rendszer úgy alakul, hogy akit lehet, azt járóbetegként gyógyítsanak meg, a cél az, hogy a nagy kórházakból a beteg lehetőleg a járóbeteg-intézményekbe menjen.


Az egészségügyi intézmény a közösség kiszakíthatatlan része, ezt "nem fogjuk kisgörgőkön áttolni Budapestre", a tárca azon lesz, hogy a helyi közösségek integráns része maradjon a rendelőintézet - utalt a kórházak államosítása miatti esetleges helyi aggodalmakra.


Az egészségügyi dolgozókat az államtitkár megnyugtatta: minden pénz, amit a tárca megtakarít, illetve ami a népegészségügyi termékadóból beszed az állam - az idén ez mintegy 30-40 milliárd forintra tehető, "és minden pénzt amire kezünket rá tudjuk tenni - elképzeléseink még vannak - azt mind a bérekre fordítjuk".

Szerencs 795 millió forintot nyert a projektre, ezt negyven millió forinttal egészítette ki a város. A fejlesztés egyik legjelentősebb eredménye, hogy heti 98 órával emelkedik a szakrendelések óraszáma. Az építési munkák költsége 450 millió forint, a műszer- és az eszközbeszerzésekre csaknem ugyanennyit fordítottak.

Szerző:

PHARMINDEX Online