Szócska Miklós: együttműködésre és a tartalékok feltárására van szükség

Szolnoki Hetényi Géza KórházAz elkövetkező fél év a magyar egészségügyben a Semmelweis-tervről szól majd, amely a betegellátás és a prevenció jobb megszervezése érdekében az intézmények összefogására és a tartalék erőforrások felszabadítására épül - közölte az egészségügyért felelős államtitkár Szolnokon.

hirdetés

Szolnoki Hetényi Géza KórházSzócska Miklós az országjáró körútjának 13. állomásán folytatott megbeszéléseit követő sajtótájékoztatón emlékeztetett: "a magyar egészségügy annyira beteg volt, hogy egy nap alatt nem lehet meggyógyítani". A diagnózis azonban elkészült, és most "az első terápia időszakát éljük" - tette hozzá.

Kiemelte: a következő fél évben megvalósítandó Semmelweis-terv egyik legfontosabb pillére a gyógyítóintézmények közötti összefogás, együttműködés és az ennek eredményeként felszabadítható erőforrások kiaknázása lesz. Ez az időszak a politikus szerint kemény, konfliktusokkal terhelt egyeztetési folyamattal és nehéz döntésekkel jár majd, "ez elől azonban senkit nem engednek elszaladni" - mondta.

Kitért arra is, hogy jelenleg az ország minden régiójában igyekeznek szakértőket bevonni ebbe a munkába. Később ezek a szakemberek minden jelentősebb intézményt végiglátogatnak, ily módon is segítve az új rendszer kialakítását.

Az államtitkár újságírói kérdésekre válaszolva beszélt a kórházak adósságállományáról is. Jelezte: bár a 27 milliárdos kormányzati konszolidáció csak részben fedezi a jelenleg 47 milliárd forintra rúgó hiányt, de igazán súlyos gondok csupán hét intézményben vannak, ezeknek a tartozásai teszik ki a teljes összeg mintegy felét.

Szócska Miklós jó példaként említette azt a Jász-Nagykun-Szolnok megyét is érintő kezdeményezést, amelynek jegyében a ceglédi Toldy Ferenc Kórház, a hatvani Albert Schweitzer Kórház, a jászberényi Szent Erzsébet Kórház, egy szakrendelő, illetve két egészségügyi magánvállalkozás az országban eddig egyedülálló, modellértékűnek szánt együttműködést kezdett a közelmúltban.

A klasztermegállapodással az érintettek laza, főként gazdasági jellegű szövetséget kötöttek. A megállapodás lehetővé teszi, hogy a három megye, illetve régió peremterületén elhelyezkedő, de egymáshoz földrajzilag közel álló intézmények közösen jelenjenek meg eddig számukra elérhetetlen uniós pályázatokon. Gazdasági önállóságuk megtartása mellett együtt próbálják megszervezni beszerzéseiket, később pedig ésszerűsítik a párhuzamosan működő tevékenységeket, a diagnosztikai munkát, a megelőző és rehabilitációs tevékenységet, valamint a betegutakat.

Az államtitkár helyi politikusokkal, szakemberekkel, települési vezetőkkel folytatott megbeszéléseinek otthont adó szolnoki Hetényi Géza Megyei Kórház-Rendelőintézet főigazgatója arról tájékoztatott: intézményük 31 napon túl fennálló adósságállománya 40 millió forint. Erőfeszítéseket tesznek a hiány rendezésére, és az új szabályok némileg növelték a mozgástérüket - magyarázta a Bene Ildikó. Az MTI kérdésére válaszolva kijelentette: az évek óta tartó racionalizálások következtében más területen jelenleg nincsenek jelentős kiaknázatlan tartalékok, de az intézmények közötti együttműködésben látják új források felszabadításának lehetőségét.

Szerző:

PHARMINDEX Online