Terjed a hasmenésjárvány Németországban

Csütörtök délelőtti (05.26.) értesülések szerint a fertőzöttek, illetve gyanús esetek száma több mint 700-ra emelkedett, a halálesetek száma pedig négyre nőtt.

hirdetés

A coli bélbaktérium egyik válfajának számító EHEC-baktérium kiváltotta, mindenekelőtt véres hasmenéssel járó fertőzés május közepén Észak-Németországban kezdődött. Az elmúlt évekből már ismert járvány ezúttal minden korábbinál gyorsabb ütemben terjedt, a 16 német tartomány közül már 14-et érint. Csaknem 150-en vannak életveszélyes vagy rendkívül súlyos állapotban, a fertőzöttek túlnyomó többsége felnőtt nő.


Továbbra is inkább csak találgatások vannak azzal kapcsolatban, hogy mi lehet a tényleges kórokozó. A Robert Koch országos járványügyi intézet előző esti közleményében arra gyanakodott, hogy a fertőzés forrása elsősorban észak-németországi zöldség - paradicsom, saláta, illetve uborka - lehet.

A lakosságot arra szólította fel, hogy nyers formában lehetőleg kerülje e zöldségfajták fogyasztását. Az intézet igazgatója ugyanakkor elismerte, hogy konkrét bizonyítékokkal nem rendelkeznek. Következtetésüket a fertőzöttekkel folytatott beszélgetésekre, illetve ennek kapcsán arra alapozták, hogy az elmúlt időszakban az érintettek mit fogyasztottak a leggyakrabban. A feltevések szerint egyébként helytelen trágyázás az oka annak, hogy a szóban forgó élelmiszerek a fertőzés forrásai lehetnek.


A németországi zöldség- és gyümölcskereskedők szövetsége csütörtökön visszautasította a Robert Koch Intézet feltételezését. A szövetség kizárta, hogy a termelői által forgalmazott zöldségfélék lehetnek a fertőzés forrásai. Úgy vélekedett, hogy az általa megalapozatlannak tartott gyanú katasztrofális következményekkel járhat a kereskedők számára.


A német parasztok szövetsége nem zárta ki, hogy a járványt nem németországi, hanem külföldről beérkezett termék okozza. Megfigyelők szerint mindez jól jelzi a kórokozóval kapcsolatos teljes tanácstalanságot, illetve bizonytalanságot.

Szerző:

PHARMINDEX Online