Újabb átok Amerikának - Felfutóban a mexikói metamfetamin-gyártás

hirdetés

(MTI-Press) - A Chalco nevű, Mexikóváros peremén lévő koszos, ingoványos területre épült külváros több száz mérföldre van a Sierra Madre hegyei között működő hagyományos kábítószer-termelő központoktól, ahol a mexikói drogkartellek hosszú ideje marihuánát termesztenek és ópiumot gyártanak. Áprilisban azonban, amikor megrohamoztak egy lerobbant raktárt, a katonáknak azzal kellett szembesülniük, hogy az egyik kartell Chalcóba költözött, és ott gyártja tonnaszámra a modern idők egyik keresett termékét, a metamfetamint.

A raktár egyike volt az utóbbi hónapokban felszámolt szuperlaboratóriumoknak, amelyek jelezték, hogy hiába indított offenzívát Felipe Caldron mexikói elnök öt éve a kábítószerkartellek ellen, a mexikói metamfetamin-termelés virágzik.
A gyorsan fejlődő iparág komoly gondot okoz a rendőrségnek, mivel nagy nyereségtartalmú termékkel látja el a kartelleket, olyannal, amelyet legálisan beszerezhető összetevőkből bárhol elő lehet állítani, és ezzel olyan területekre terjeszti ki a brutális mexikói drogháborút, amelyek korábban mentesek voltak az erőszaktól.

Saját sikerük áldozatává váltak

A jelenség megszólaltatta a riasztócsengőket az Egyesült Államokban is, ahol a pusztító drog terjesztése ellen évek óta küzdők attól tartanak, hogy hirtelen meg fog növekedni a kínálat.
Az idei első negyedévben a mexikói hadsereg 27, a chalcóihoz hasonló, ipari méretű laboratóriumot számolt fel, kétszer annyit, mint 2011 hasonló időszakában. Ez volt minden idők legkiugróbb három havi eredménye - közölte a mexikói főügyészi hivatal.
A legjelentősebb fogás februárban volt, egy Guadalajara melletti farmon, ahol 15 tonna kristályt foglaltak le, többet, mint eddig a világon bárhol. Ez a mennyiség az Egyesült Államokban kis adagokban értékesítve mintegy 1,2 milliárd dollárt ért volna.
"A metamfetamin ipari méretű gyártása nagyon aggasztó, mert a kábítószer-forgalmazás új szakaszát jelzi - mondta az AP hírügynökségnek Jose Cuitlahuac Salinas, aki a szervezett bűnözés elleni harcot irányítja Mexikóban. - Elsődleges feladat az ilyen laboratóriumok elleni harc."
A metamfetamint korábban főleg az Egyesült Államokban gyártották kis házi vagy járműveken berendezett laboratóriumokban. Egy 2005-ben elfogadott törvény azonban megnehezítette az alapanyagokhoz, köztük a pszeudoefedrinhez és efedrinhez való hozzájutást. Miközben a törvény és az elfogadása után indított rendőri offenzíva súlyos csapást mért az amerikai termelésre, a mexikói kartellek számára valóságos ajándék volt.
"Saját sikerünk áldozatává váltunk - fogalmazott Matthew Allen, az arizonai bevándorlási és vámhivatal vezető munkatársa. - Ami a hazai laboratóriumokat illeti, azoknak a száma nagyon megcsappant. De mi lett velük, hová kerültek? Mexikóba."
Az amerikai kábítószerfogások jelzik, hogy a kristályból egyre nagyobb mennyiséget visznek az Egyesült Államokba a Mexikóval közös, csaknem 3200 kilométer hosszú határon keresztül. A 2011-es pénzügyi évben amerikai ügynökök 9000 kiló metamfetamint foglaltak le a délnyugati határon, vagyis több mint a kétszeresét a 2008-as 4300 kilónak. Azt is észlelték, hogy az amerikai utcai árak vagy szinten maradnak, vagy enyhe csökkenést mutatnak, ami azt jelzi, hogy nagy a kínálat.

Ártalmasabb a heroinnál és a kokainnál

Bár Mexikó korlátozta a metamfetaminhoz szükséges anyagok gyógyszertári forgalmát, a kartellek ipari méretekben külföldről szerzik be azt, amire szükségük van. A mexikói haditengerészt januárban 32 tonna illegálisan bevitt alapanyagot foglalt le a Csendes-óceán partján lévő Manzanillóban, és még számos rajtaütést hajtott végre a partvidéken az elmúlt évben.
A forgalmazók a partvidék délebbi részét is használatba vették, amit az is jelez, hogy a guatemalai hatóságok nagy mennyiségű, a mexikói kartelleknek szánt alapanyagot koboztak el az idén.
A Manzanillóban zsákmányolt anyagot egy kínai cég állította elő, de a Nemzetközi Kábítószer-ellenes Hatóság szerint a nyersanyaggyártók között iraki, indiai és a Közép-afrikai Köztársaságban működő vállalkozások is vannak.
A vegyi anyagokat gyakran legális tevékenységet folytató, ernyőként használt cégek importálják, ami nehezíti a hatóságok munkáját. Áprilisban az amerikai pénzügyminisztérium feketelistára tett 12 mexikói céget, azzal vádolva őket, hogy a metamfetamin-gyártásához szükséges anyagokat vittek be az országba.
A metamfetamin azzal vonzza a használóit, hogy energikussá válnak tőle, pihenés nélkül sokáig képesek dolgozni vagy bulizni. Azért is népszerű, mert növeli a szexuális étvágyat és teljesítőképességet - mondták korábbi rabjai.
Az orvosok ugyanakkor állítják, hogy a metamfetamin az egyik leghalálosabb kábítószer, sokak számára ártalmasabb a heroinnál és a kokainnál is. "A kristályos metamfetamintól az emberek egy darabig jól érzik magukat, de aztán teljesen tönkre teszi őket - szögezte le Matthew Frances, egy kaliforniai sürgősségi betegellátó orvosa, aki rendszeresen kezel metamfetamint használókat. - Akik fogyasztják, izgatottak és paranoiások lesznek, üvöltenek és kiabálnak. Napokig fenn tudnak maradni evés nélkül, és oda se figyelnek a gyerekeikre. Gyakran borzalmas gépkocsibalesetek részesei."
A metamfetamin tartós szedése szívpanaszokhoz vezethet és krónikus fogromlást is előidézhet.

Háromdolláros csomagban árulják

Az egyelőre még bizonytalan, hogy a megnövekedett mexikói termelés hatására fog-e nőni az egyesült államokbeli fogyasztás.
A legfrissebb amerikai kormányjelentésben 2010-es adatok szerepelnek, és 357 ezresre becsült használói körről szólnak, ami nagyjából megegyezik a három évvel korábbival. A kábítószer elleni harcban dolgozók szerint azonban fennáll a veszélye annak, hogy emelkedik a fogyasztók száma. (folyt.)


"Azt hiszem, országosan megugorhat a metamfetamint használók száma" - közölte Doug Coleman, az arizonai Phoenix kábítószer ellenes hivatalának vezetője.


A mexikói kartellek más piacokat is kereshetnek termékeiknek. "A metamfetamin népszerűsége világszerte megnőtt, és ma ez a második leggyakrabban használt szer a marihuána után" - áll az ENSZ kábítószerekről és bűnözésről szóló jelentésében.
Magában Mexikóban is nő a fogyasztók száma, az egészségügyi minisztérium szerint több mint 360 ezer ember legalább egyszer próbálta a szert.
A chalcóiak arra panaszkodnak, hogy a kereskedők az utcasarkokon és elhagyott lakások ablakaiból 3 dolláros csomagokban árulják a metamfetamint. Ez a mennyiség elegendő arra, hogy a fogyasztót egy órára felpörgesse, mielőtt újabb adagot kíván.

Repeszgránátot is bevetettek

Mexikó évtizedeken át a heroin és a marihuána jelentős gyártója, illetve a kolumbiai kokain komoly forgalmazója volt. A metamfetamin előtérbe kerülése olyan terméket biztosít a kartelleknek, amely bárhol előállítható, a belőle származó nyereséget pedig nem kell megosztani a kolumbiai bandákkal.
A rendőrség először a hagyományos kábítószer-termelő területeteken, például az ország nyugati részén lévő Michoacan és Sinaloa államokban csapott le a metamfetamint előállító laboratóriumokra. A támadásokat követően azonban a kartellek olyan területekre vitték át a gyártást, amelyeknek korábban nem volt közük a kábítószerhez - nemrég például a jól prosperáló Queretaro városban fedeztek fel egy komoly laboratóriumot.
Mexikói ügynökök szerint a chalcói laboratórium a La Familia kartellé volt, amelyet komoly metamfetamin-gyártóként tartanak nyilván azóta, hogy 2006-ban felbukkant Michoacanban.
A mexikói rendőrség nemrég Chalcóban elfogta a La Familia egyik vezetőjét, ami utcai harchoz vezetett. Az összecsapásokban a kábítószer-kereskedők repeszgránátokat használtak, és fényes nappal lövöldöztek az utcákon.
A La Familia fegyvereseit vádolják több kivégzésszerű gyilkossággal és lefejezéssel, amelyekkel Chalcót a mexikói drogháború egyik helyszínévé változtatták.
Összesen több mint 50 ezer ember vált a kábítószerrel kapcsolatos erőszak áldozatává azóta, hogy Calderon elnököt 2006 decemberében beiktatták hivatalába, és meghirdette a leszámolást a kábítószer-kereskedőkkel.
"A kábítószeres bandák chalcói megjelenése miatt a helyiek aggódnak a biztonságukért" - jelentette ki Gerardo Vazquez 41 éves bolttulajdonos, aki közel lakik a rendőrök által lerohant, metamfetamint gyártó laboratóriumhoz.
"Azt hittem, hogy közönséges raktár, aztán hirtelen rendőrök jelentek meg. Ez nagy probléma. Az ember retteg, hogy a gyereke belekerül egy lövöldözésbe" - ismerte be.

Szerző:

PHARMINDEX Online