A testmozgás növelheti a Covid-vakcina hatékonyságát

Az Iowa Állami Egyetem kutatói azt találták, hogy 90 perc enyhe vagy közepes intenzitású testmozgás közvetlenül az influenza- vagy a koronavírus elleni vakcina beadása után erősítheti az immunválaszt, írja a 24.hu.

hirdetés

A Brain, Behavior, and Immunity szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint azok a kutatásban résztvevők szobabiciklizek vagy másfél órán keresztül gyorsan gyalogoltak az oltás után, több antitestet termeltek, mint azok, akik nem mozogtak, írja a 24.hu. A kutatók megjegyezték: különböző edzettségi szinten állók számára is hasznosak lehetnek az eredményeik, mivel a kísérletben résztvevők közel felének BMI-je a túlsúlyos vagy elhízott kategóriába tartozott.

A 90 perces edzés során a távolság helyett arra összpontosítottak, hogy a pulzusszámot 120-140 ütés/perc körül tartsák.  A tanulmányban a kutatók azt is megvizsgálták, hogy a résztvevők ugyanazt az antitest-löketet kapják-e a 90 perces helyett mindössze 45 perces edzéssel. Azt találták, hogy a rövidebb edzés nem növelte a résztvevők antitestszintjét. A kutatás következő szakaszában az egyórás mozgás hatását fogják vizsgálni. Több elméletet is felállítottak arra, hogy a mozgás miért segítheti az immunválaszt. Egyrészt az edzés fokozza a vér- és nyirokáramlást, ami segíti az immunsejtek keringését. Ahogy ezek a sejtek a testben mozognak, nagyobb valószínűséggel észlelnek valamit, ami idegen – például a koronavírust.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

24.hu