Hatékonynak tűnik az omikronnal szemben a Pfizer legkisebbeknek szánt vakcinasorozata

A frissen közzétett, előzetes vizsgálati eredmények szerint a Pfizer kisgyermekek számára fejlesztett háromadagos vakcinája 80 százalékban hatékonynak ígérkezik a tünetekkel járó omikron fertőzés ellen is.

hirdetés

A cég decemberben bejelentette, hogy a befejezi a kétadagos vakcina fejlesztését, és inkább a háromadagos oltóanyag vizsgálatára koncentrál ebben a korcsoportban. Az első vizsgálati eredmények biztatóak, a vállalat ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a további adatok gyűjtése során az eredmények módosulhatnak.

A cég az új adatokat később fogja közzétenni, miközben a vizsgálati eredményeket folyamatosan megosztja az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatallal is. Amerikában várhatóan június végén vagy júliusban válnak majd elérhetővé a Pfizer és a Moderna kisgyermekek számára fejlesztett vakcinái. Ha engedélyezik, a Pfizer vakcinája 3 oltásból fog állni. Minden adag a felnőtt adag egytizede. A Moderna már április 28-án benyújtotta az engedélyeztetési kérelmét az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatalhoz, majd két nappal később az Európai Gyógyszerügynökséghez is egy kétadagos vakcinára. A Moderna előzetes elemzése szerint a kétadagos ​​vakcina 51 százalékban volt hatásos a tünetekkel járó Covid-19 ellen a 6 hónap és 2 év közötti gyermekek körében, és 27 százalékban a 2 és 5 éves kor közötti gyermekek körében – ez nagyjából ugyanaz a hatékonysági arány, mint a felnőttek esetében. Magyarországon egyelőre 5 éves kortól olthatók a gyerekek, de 11 éves kor alatt csak a Pfizer vakcinája engedélyezett.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Telex