Biztonságosak és hatásosak a koronavírus-vakcinák az ICMRA szerint

A már rendelkezésre álló adatok a való világból származnak, vagyis nem olyan kontrollált körülmények közül, mint a klinikai kutatások.

hirdetés

Nyilatkozatot adott ki a gyógyszeripari szabályozó hatóságok nemzetközi koalíciója (ICMRA), amelyben sorra veszik a koronavírus-vakcinákkal kapcsolatos legfontosabb álhíreket, és megcáfolják őket, írja a Telex.

Becslések szerint több millió ember életét mentette meg a COVID-19 elleni védőoltás, írja az ICMRA. A koalíció szerint az oltás további előnyei közé tartozik az egészségügyi rendszerek túlterheltségének elkerülése és az, hogy lehetővé vált a lezárások eltörlése. Arra is kitérnek, hogy az egyre növekvő tudományos bizonyítékok azt mutatják: a vakcinák csökkentik a hosszú covid kialakulásának esélyét. Az Egészségügyi Világszervezet szerint „10 fertőzésből 1 okoz hosszú covidot, ami arra utal, hogy emberek százmillióinak lesz szükségük hosszabb távú ellátásra”. Ennek az az oka, hogy a SARS-CoV-2 fertőzés hatásai szervi károsodást vagy olyan tüneteket okozhatnak, mint a fáradtság, szívbetegség, agyvérzés, memóriavesztés és vesekárosodás, még fiatal, korábban egészséges embereknél is.A vírus most sem tűnt el, figyelmeztetnek a hatóságok, és még mindig számos újrafertőződést okoz. Különösen veszélyes lehet az idősebb vagy beteg emberekre, akiknek az immunrendszere gyengébb vagy nem működik megfelelően.

2023 márciusáig több mint 13 milliárd adag oltóanyagot adtak be a tömeges oltási kampányok során világszerte, írja az ICMRA. Ez magában foglalja a gyermekeknek és terhes nőknek beadott mRNS vakcinák százmillióit. Az oltási kampányokból származó valós adatok azt mutatják, hogy a vakcinák nagyon jó biztonsági profillal rendelkeznek.

A koalíció szerint a biztonságossági adatok nagyon megnyugtatók, de, mint minden más gyógyszer és oltás esetében, itt is minél többen kapnak védőoltást, annál valószínűbb, hogy rendkívül ritka, de potenciálisan súlyos mellékhatásokat észlelnek. A COVID-19 vakcinák leggyakoribb mellékhatásai enyhék és átmenetiek. Ezek közé tartozik a láz, duzzanat és fájdalom az injekció beadásának helyén, ezek 10 emberből legfeljebb 1-nél fordul elő.

Az ICMRA felhívja a figyelmet arra, hogy éppen ezért egyre több információjuk van az olyan csoportokról is, mint a gyerekek, a terhes nők, vagy a krónikus betegségekkel élők.Az ICMRA felhívja a figyelmet arra, hogy a már rendelkezésre álló adataik a való világból származnak, vagyis nem olyan kontrollált körülmények közül, mint a klinikai kutatások, éppen ezért egyre több információjuk van az olyan csoportokról is, mint a gyerekek, a terhes nők, vagy a krónikus betegségekkel élők.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

telex