Új kutatási eredmények szerint jelentősen emeli a védelem szintjét a negyedik oltás

A napokban kezdődött meg a negyedik adag oltások beadása Izraelben, ennek kapcsán szólalt meg Naftali Bennett miniszterelnök egy Tel Aviv-i kórházban tett látogatása során, írja az Infostart.

hirdetés

A Sheba kórházban egy héttel korábban 154 dolgozónak adták be a második emlékeztető vakcinát a MedicalXpress cikke szerint, amelyet az Infostart idézett. "Egy héttel a negyedik adag beadása után nagy bizonyossággal tudjuk, hogy az biztonságos" – nyilatkozott a miniszterelnök Galia Rahav professzorral, a Sheba fertőző betegségek osztályának vezetőjével, egyben a tanulmány vezetőjével együtt.

"Egy héttel a negyedik adag beadása után az antitestek száma megötszöröződött a beoltott személyek szervezetében" – tette hozzá Bennett. "Ez nagy valószínűséggel a fertőzéssel szembeni védelem, a tünetek kialakulásával és a súlyos, kórházi kezelést igénylő állapot kialakulásával szembeni védelmet is nagy mértékben növeli" – mondta, megjegyezve, hogy a kórház hamarosan közzéteszi a részletes eredményeket is. Steve Walz, a Sheba kórház szóvivője hozzátette, hogy a mostani vizsgálat a Pfizer vakcináját mérte meg, de a héten újabb kutatásba kezdenek, amely a Moderna oltását alkalmazza majd.

Az országban pénteken kezdődött meg az immunhiányos állapotúak negyedik adag oltásainak beadása, hétfőn azonban rajtuk kívül már a hatvan év fölöttiek és az egészségügyben dolgozók is kérhették a vakcinát újra. Izrael egy éve a Pfizer laborja: az amerikai céggel kötött megállapodás értelmében az elsők közt juthattak nagy mennyiségű vakcinához, mellyel nagyszabású oltási kampányba kezdtek.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Infostart