Készül a kombinált Covid/influenza-vakcina

Az amerikai Novavax május 10-én bejelentette, hogy kombinált, az influenza és az új típusú koronavírus ellen egyaránt védelmet nyújtó vakcinát fejlesztett ki.

Az oltás preklinikai vizsgálatai már be is fejeződtek. Az állatkísérletek során jól teljesített a vakcina, masszív antitesttermelést indított be az influenza A és B vírusa, valamint a Sars-CoV-2 ellen is. Ennél is fontosabb, hogy az oltás hatékonyan védte meg a koronavírus-fertőzés ellen a kísérleti állatokat.

A preklinikai vizsgálatokról szóló tanulmányt a fejlesztő már publikálta is, jelenleg ugyan még független szakértők lektori véleménye nélkül. Az emberekben történő, tehát klinikai vizsgálatokat a gyártó még erre ez évre ígéri - írja az Index.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás: Index