A COVID-19 hosszú távú következményei

A COVID-19 diagnosztizálására, kezelésére és megelőzésére irányuló példátlan nemzetközi erőfeszítések ellenére ma még keveset tudunk a fertőzés hosszabb távú – definíció szerint a tünetek jelentkezése után három héten túl fennálló – hatásairól. Bár perzisztáló tünetekről és panaszokról elsősorban a súlyos vagy kritikus lefolyású betegséget átvészelő betegeknél számoltak be, a tartós hatások enyhe vagy tünetmentes eseteknél is kialakulhatnak. Jelenleg nem tudjuk, hogy a hosszú távú következmények összefüggésben állnak-e a nemmel, életkorral, etnikai hovatartozással, társbetegségekkel vagy egyéb egészségi állapotokkal, illetve a vírusterheléssel.

Egy nemzetközi kutatócsoport szisztematikus áttekintést és metaanalízist végzett, amelyben a szakirodalom alapján a COVID-19 hosszú távú hatásait vették számba.

A szerzők elemzésükben arra figyelmeztetnek, hogy a COVID-19-ből felgyógyulás nem azonos a kórházi emisszió feltételeinek való megfeleléssel, a SARS-CoV-2-negatív vagy antitest-pozitív lelettel. A kutatás eredményei szerint az igazolt COVID-19 diagnózis után a betegek mintegy 80%-ának három hét után is marad valamilyen panasza.

Összesen 55-féle hosszú távú jelet, tünetet vagy panaszt találtak, többnyire klinikai tüneteket, például fejfájást, szaglásvesztés, ízérzés vesztése stb., de olyan összetett kórképek is előfordulhatnak mint a stroke vagy a diabetes.

A COVID-19 hosszú távú hatásai és gyakoriságuk

Rövidítések: CRP: C-reaktív protein; IL-6: interleukin-6; NTproBNP: N-terminális pro B-típusú natriuretikus peptid; OCD: obsessiv-compulsiv zavar; PTSD: poszttraumás stressz zavar. (Forrás: Lopez-Leon S, et al., 2021).

A maradványtünetetek többsége hasonló volt azokhoz, amelyek a COVID-19 akut fázisában jelentkeznek, azonban nem kizárt, hogy vannak más hatások, amelyeket még nem ismerünk.

Hat olyan laborparaméterről számoltak be, amelyek COVID-19 után tartósan abnormálisak maradhatnak: az interleukin-6 szintje, a prokalcitonin, a ferritin, a C-reaktív protein, az N-terminális pro-B-típusú natriuretikus peptid (NTproBNP) és a D-dimer. A kóros mellkasi radiológiai leletek is gyakoriak.

A COVID-19 akutan és hosszabb távon egyaránt leggyakoribb panasza a fáradékonyság, amely a betegek 58%-ánál jelentkezik, és akár 100 nappal a betegség kezdete után is fennmaradhat. Akut respiratorikus distress szindrómában (ARDS) a fáradékonyság a betegek mintegy kétharmadánál egy éven túl jelen lehet. A COVID-19 utáni fáradékonyság részben a krónikus fáradtság szindrómára emlékeztet, amelyben a súlyos kimerültség fájdalommal, a neurokognitív képességek romlásával, alvászavarokkal, autonóm diszfunkcióra utaló tünetekkel és már kis mértékű fizikai vagy szellemi terhelésre rosszabbodó általános tünetekkel társul. A krónikus fáradtság szindróma eredete nem tisztázott, de bizonyos vírusokkal – például Epstein–Barr vírus, cytomegalovirus, enterovírusok, herpesvírus – történő fertőzést követően ismerten előfordul.

COVID-19 után több neuropszichiátriai tünet is fennmaradhat, például a fejfájás (44%), figyelemzavar (27%) és a szaglászavar (21%). Ezek etiológiája összetett, multifaktoriális, és maga a fertőzés, cerebrovascularis betegség (ideértve az alvadási problémákat), hypoxia, a használt gyógyszerek és a potenciálisan végzetes betegség elszenvedésének szociális vonatkozásai is okozhatják. COVID-19 után kétszeresére nő a pszichiátriai zavarok kockázata: jellemzően szorongás, álmatlanság és demencia, amelyeket az alvászavarok tovább súlyosbíthatnak.

COVID-19 utáni hajhullás, amely minden negyedik betegnél tapasztalható, jelentős szisztémás stressz vagy infekció utáni telogén hajvesztésnek felel meg, amelynek oka, hogy a folliculusok túl korán lépnek át a növekedés fázisából a nyugalmi fázisba. A hajhullás körülbelül három hónap után magától megoldódik, de a beteget zavarhatja.

Perzisztáló nehézlégzés a betegek 24%-nál, köhögés 19%-uknál fordul elő. Képalkotó eljárásokkal (CT) igazolható eltérések 60-100 nappal a betegség jelentkezése után is láthatók lehetnek (35%). Más vírusos pneumoniák után is kimutathatók residualis radiológiai eltérések. COVID-19 után a betegek 10%-ánál tapasztalható a szénmonoxid-diffúziós kapacitás csökkenése. Ezeknek a hosszabb távú pulmonológiai eltéréseknek a klinikai relevanciáját és következményeit további vizsgálatokban kell feltárni.

COVID-19-ben az immunmediált szövetkárosodások hátterében celluláris és humorális folyamatok egyaránt fellelhetők, azonban a SARS-CoV-2 elleni védelem, a reinfekció elleni immunitás vagy a vírus végleges eliminálásának mechanizmusa ismeretlen. Az sem tisztázott, hogy a megbetegedés után miért alakulnak ki egyes betegeknél hosszú távú tünetek. A panaszok fennmaradásában genetikai prediszpozíció, az életkor, a fertőzést okozó vírusok száma és útjuk a szervezeten belül, a fertőzésre adott válaszban részt vevő sejtek és fehérjék, esetleges párhuzamos infekciók, korábbi találkozások keresztreakciót adó tényezőkkel egyarán szerepet játszhat.

Az elemzés eredményei egybevágnak más koronavírusokkal, a SARS és a MERS vírusával kapcsolatos ismeretekkel. Egy egyéves követési idejű vizsgálatban a SARS túlélőinek 28%-ánál csökkent légzési funkciókról és tüdőfibrózis jeleiről számoltak be. Tüdőfibrózist a MERS-en átesettek 33%-ánál találtak. SARS-on vagy MERS-en átesettek körében gyakori a depresszió, a szorongás és a posttraumás stressz szindróma.

Összegzésükben a szerzők megállapítják, hogy a COVID-19 hosszú távú hatásainak figyelemmel kíséréséhez, kontrollálásához és kezeléséhez multidiszciplináris munkacsoportok felállítása szükséges. Ki kell dolgozni a megelőzés, a terápia és a rehabilitáció megfelelő technikáit és stratégiáit, amelyekkel a beteg egészét figyelembe véve lehet az új típusú koronavírus tartós következményei ellen felvenni a küzdelmet.

Forrás: Lopez-Leon S, Wegman-Ostrosky T, Perelman C, et al. More than 50 Long-term effects of COVID-19: a systematic review and meta-analysis. medRxiv 2021; 2021.01.27.21250617.

Anyag lezárás dátuma: 2021. 02. 25.
A cikkszemlét a Pfizer Kft. támogatta.