A rhinitis altípusainak differenciáldiagnosztikája: Allergiás és nem allergiás formák összehasonlító metaanalízise
Az allergiás és nem allergiás rhinitis tüneti profilját vizsgáló szisztematikus áttekintés szerint a kiinduláskor észlelt orrdugulás és rhinorrhoea jelenti a legnagyobb terhet. Allergiás rhinitisben az össztüneti terhelés nagyobb, míg a tünetek fennállásának időtartama az allergiás csoporton belül nem eredményez klinikailag érdemi elkülönülést.
A rhinitis az orrnyálkahártya gyulladásával járó, heterogén kórkép; vezető tünetei az orrdugulás, a rhinorrhoea, a tüsszögés és az orrviszketés. A klinikai besorolást megnehezíti, hogy az allergiás rhinitis (AR) és a nem allergiás rhinitis (NAR) tünetei átfednek, a NAR pedig gyakran kizárásos diagnózis. A tüneti súlyosság számszerűsítése ezért a kezdeti állapot felmérésének, a differenciálásnak és a későbbi követésnek egyaránt része lehet.
A szerzők célja az volt, hogy összesítsék a felnőtt rhinitises betegek kiinduláskori tüneti mintázatát, és feltárják az AR, illetve a NAR, továbbá az intermittáló (IAR) és a perzisztáló allergiás rhinitis (PER) közötti különbségeket. A PubMed, a Scopus és a CINAHL adatbázisában a kezdetektől 2024 augusztusáig kerestek tanulmányokat. Olyan, 16 éves vagy idősebb betegeket bevonó közleményeket értékeltek, amelyek a Total Nasal Symptom Score (TNSS) egyes tételeit vagy azok vizuális analóg skálás (VAS) megfelelőit közölték.
Tizennégyezer beteg tünetei
A metaanalízisbe 89, 1996 és 2024 között megjelent vizsgálat került be, összesen 14 448 felnőtt beteg adataival. A betegek átlagéletkora 38,0 év volt, életkoruk 16–94 év között alakult, a nemek megoszlása közel azonos volt. A tünetek átlagosan 7,3 éve álltak fenn. A populáció 93,0%-ában AR, 6,4%-ában NAR szerepelt; az allergiás esetek 36,9%-a intermittáló, 62,5%-a perzisztáló tünettanú volt.
A TNSS négy, egyenként 0–3 ponttal értékelt eleme az orrdugulás, a rhinorrhoea, a tüsszögés és az orrviszketés; az összpontszám 0–12 pont lehet. TNSS-adat hiányában a szerzők a megfelelő VAS-tételeket egységesen 0–10 cm-es skálára alakították. Az elemzésbe kizárólag alacsony kockázatúnak minősített vizsgálatok kerültek. A szerzők az értékeléskor figyelembe vették a klinikailag fontos legkisebb különbséget is: TNSS esetén ennek tartományát 0,23–0,28 pontban, VAS esetén tünettől függően 0,9–1,3 pontban adták meg.
Az elzáródás és az orrfolyás dominál
A teljes vizsgált populációban a TNSS alapján az orrdugulás bizonyult a legsúlyosabb tünetnek: átlagpontszáma 2,03 volt (95%-os konfidenciaintervallum [KI]: 1,91–2,15). Ezt szorosan követte a rhinorrhoea 2,01 pontos értékkel (95% KI: 1,90–2,13). A tüsszögés átlagosan 1,79, az orrviszketés 1,69 pontot ért el. Ugyanez a súlyossági sorrend rajzolódott ki a VAS-értékelésekből is.
Az öt vizsgálatból származó, 532 beteget felölelő prevalenciaadatok a rhinorrhoea gyakoriságát emelték ki. A betegek 93,2%-ánál a rhinorrhoea közepes vagy súlyos fokú volt, vagyis 2–3-as pontszámot kapott; az orrdugulásnál ez az arány 87,2% volt. A tüsszögés és az orrviszketés ezzel szemben csak a betegek mintegy felénél érte el ezt a súlyossági kategóriát.
A négytételes TNSS-ben nem szereplő postnasalis váladékcsorgás (PND) és hyposmia néhány tanulmányban VAS-skálán is rendelkezésre állt. A PND átlagértéke 4,95 volt (95% KI: 3,87–6,03), így súlyosság szerint a tüsszögés és az orrviszketés közé került. A hyposmia 3,79 pontos átlaggal (95% KI: 2,07–5,50) bizonyult a legenyhébbnek. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a PND-re kevés adat állt rendelkezésre; alcsoportonkénti elemzése emiatt korlátozott volt.
Allergiás rhinitisben nagyobb a tüneti teher
Az allergiás státusz szerinti összevetésben az AR összességében súlyosabb kiinduláskori tünetekkel társult, mint a NAR. A teljes TNSS átlaga AR-ben 7,10, NAR-ben 5,22 pont volt. Az AR-csoportban a rhinorrhoea TNSS-értéke 1,96, NAR-ben 1,61 volt; az orrviszketés és a tüsszögés is kifejezettebbnek mutatkozott allergiás betegségben. A VAS-adatok ugyancsak magasabb rhinorrhoea-, orrviszketés- és tüsszögéspontszámokat jeleztek AR-ben; az orrviszketésnél és tüsszögésnél a különbség statisztikailag és klinikailag egyaránt jelentősnek bizonyult.
Az orrdugulás ettől eltérő mintázatot mutatott. A TNSS alapján NAR-ben átlagosan 2,04, AR-ben 1,99 pontot ért el, vagyis a különbség a NAR felé mutatott. A VAS szerinti orrdugulás is magasabb volt NAR-ben (6,44), mint AR-ben (5,68). Az eredmények tehát nem egyetlen tünet alapján, hanem a tüneti profil egésze alapján írják le az allergiás státuszhoz társuló eltérést: az AR-re elsősorban a nagyobb össztüneti teher, valamint a kifejezettebb orrfolyás, orrviszketés és tüsszögés jellemző.
A szerzők szerint e megfigyelések különösen akkor lehetnek hasznosak, amikor a laboratóriumi vizsgálatok hozzáférhetősége korlátozott, illetve amikor a klinikai és az allergiateszteredmények nem adnak egyértelmű képet. Az AR megállapításához általában a tünetek mellett szérum-IgE-meghatározás vagy bőrpróba szükséges, míg a NAR gyakran kizárásos diagnózis. A metaanalízis eredményei e vizsgálatokat nem helyettesítik, de a kiindulási tünetek értelmezését egészíthetik ki.
Az időbeli mintázat korlátozott elkülönítő értéke
Az allergiás rhinitisen belül a PER-csoport teljes TNSS-értéke magasabb volt az IAR-csoporténál: 7,20 versus 6,85 pont. Az egyes TNSS-tételek különbségei azonban 0,07–0,22 pont közöttiek voltak, tehát a megadott klinikailag fontos legkisebb különbség küszöbe alatt maradtak. A tünetek fennállásának időtartama így az allergiás csoporton belül nem különítette el klinikailag érdemben a két megjelenési formát.
A VAS-adatokból két, statisztikailag és klinikailag is jelentős különbség adódott: PER-ben az orrdugulás 7,65, IAR-ben 5,74 pontot ért el, az orrviszketés pontszáma pedig 6,52, illetve 4,63 volt. Ugyanakkor IAR-ben a tüsszögés (6,57) és az orrfolyás (6,34) szerepelt a legsúlyosabb panaszok között. Ez eltért a többi alcsoport mintázatától, amelyekben az orrdugulás és a rhinorrhoea volt a két vezető tünet.
A szerzők álláspontja szerint az intermittáló és perzisztáló forma elkülönítése a tüneti időbeliség felmérését továbbra is szükségessé teszi, mivel a terápiás megközelítésben kisebb különbségek lehetnek. Ugyanakkor a tünetpontszámok önmagukban nem adnak klinikailag számottevő elkülönítést e két csoport között.
A tünetmérés korlátai
A tanulmány erőssége, hogy nagyszámú, különböző rhinitis altípusú felnőtt beteg kiinduláskori, tételenként közölt tünetadatait egyesítette. Korlátot jelent ugyanakkor, hogy nem minden vizsgálatban alkalmaztak gyógyszermentesítési időszakot a kiindulási mérés előtt. AR-ben a betegek nem minden esetben allergénszezonban szerepeltek, ami alacsonyabb kezdeti tünetpontszámokhoz vezethetett.
További megszorítás, hogy sok közlemény csak az összesített TNSS-t adta meg, a tételek szerinti értékeket nem. Egyes vizsgálatok a tüsszögést és az orrviszketést összevont pontszámként közölték, ami korlátozta mind a négy tünet külön elemzését. A PND-re, a hyposmiára, a társbetegségekre – köztük az asztmára –, valamint több specifikus altípusra, például a lokális allergiás rhinitisre és az eosinophiliával járó NAR-re vonatkozó, alcsoportosított adatok hiánya szintén beszűkítette az értelmezhetőséget.
A szisztematikus áttekintés alapján a rhinitis kiinduláskori tünetei két csoportba rendeződnek: az orrdugulás és a rhinorrhoea súlyosabb, a tüsszögés és az orrviszketés enyhébb panasz. Allergiás rhinitisben a teljes tüneti teher nagyobb, miközben az allergiás tünetek intermittáló vagy perzisztáló jellege nem jár klinikailag jelentős különbséggel a TNSS-pontszámokban.
Forrás: Ripp AT, Patel PA, Nguyen SA, et al. Variations in the Severity of Rhinitis Symptoms: A Systematic Review and Meta-Analysis. World Journal of Otorhinolaryngology – Head and Neck Surgery. 2025;1–15. doi:10.1002/wjo2.70034.
Ez a cikk mesterséges intelligencia segítségével készült, majd szerkesztőségünk áttekintette, korrigálta és jóváhagyta. A hivatkozott forrásokat szerkesztőségünk választotta, és a tartalom pontosságának, időszerűségének biztosítása érdekében a szöveget az eredeti forrással összevetette.
