A hiperurikémia és a köszvény prevalenciája és kockázati tényezői 2-es típusú diabéteszben: szisztematikus áttekintés és metaanalízis

Közel egymillió beteg adatai

Gao és munkatársai szisztematikus áttekintésben és metaanalízisben értékelték a hiperurikémia és a köszvény előfordulását, illetve a velük összefüggő tényezőket 2-es típusú diabéteszben. A PubMed, az Embase, a Web of Science és a Cochrane Library adatbázisaiban 2026. február 27-éig megjelent angol nyelvű, felnőtt betegeket vizsgáló megfigyeléses tanulmányokat keresték.

Az elemzésbe 87 közlemény került be, összesen 977 573, igazolt 2-es típusú diabéteszben szenvedő beteg adataival. Nyolcvan keresztmetszeti és hét kohorszvizsgálat szerepelt a feldolgozásban; 76 tanulmány közölt adatot a hiperurikémia, nyolc a köszvény gyakoriságáról.

A szerzők a prevalenciaértékeket véletlen hatású modellel egyesítették, majd előre meghatározott alcsoportelemzésekkel, metaregresszióval és érzékenységi vizsgálatokkal keresték a jelentős vizsgálatközi heterogenitás forrásait. A hiperurikémia kockázati tényezőinek elemzéséhez esélyhányadosokat és 95%-os konfidenciaintervallumokat vontak össze.

Hiperurikémia: 22%-os prevalencia

A hiperurikémia gyakoriságát vizsgáló 76 tanulmány 136 985 diabéteszes beteget foglalt magában, közülük 29 590 esetben állt fenn hiperurikémia. Az összesített prevalencia 22,0% volt (95%-os CI: 20,1–24,0%), ugyanakkor az eredmények között igen nagy heterogenitás mutatkozott: a 95%-os predikciós intervallum 4,9–39,2% közé esett.

A földrajzi régió a heterogenitás statisztikailag igazolható forrásának bizonyult. A hiperurikémia becsült prevalenciája Afrikában 29,0%, Észak-Amerikában 28,6%, Európában 20,6%, Ázsiában 20,2%, Dél-Amerikában pedig 17,3% volt. Az észak- és dél-amerikai becsléseket kevés vizsgálat alapozta meg, ezért a szerzők ezek óvatos értelmezését hangsúlyozzák.

A diagnosztikus küszöbértékek is befolyásolták az előfordulási arányokat. A férfiaknál 7,0 mg/dl, nőknél 6,0 mg/dl határértéket alkalmazó vizsgálatokban a prevalencia 22,5%, míg az egységes, 7,0 mg/dl-es küszöbértéket használó tanulmányokban 19,3% volt.

Köszvény és társuló tényezők

A köszvény prevalenciáját nyolc vizsgálat, összesen 827 819 beteg adatai alapján elemezték. Az összesített előfordulás 6,0% volt (95%-os CI: 4,4–7,5%). Az ázsiai vizsgálatokban 4,0%, a nem ázsiai populációkban 15,9% volt a becsült prevalencia, de utóbbi eredmény csupán két vizsgálaton alapult.

A köszvény kockázati tényezőit mindössze négy vizsgálat tárgyalta. A metaelemzésben a férfi nem szignifikáns kockázati tényezőnek bizonyult: a férfiaknál a köszvény esélye 2,75-szöröse volt a nőkének (OR: 2,75; 95%-os CI: 1,36–5,55). A hipertrigliceridémia és a köszvény közötti kapcsolat ebben az elemzésben nem volt statisztikailag szignifikáns.

Vesefunkció és testtömeg

A hiperurikémia legerősebb társulását a vesefunkció károsodásával találták. A 60 ml/perc/1,73 m² alatti eGFR-rel élő betegeknél a hiperurikémia esélye 3,75-szörös volt a megtartott vesefunkciójú csoporthoz viszonyítva (95%-os CI: 2,36–5,95). Az eGFR minden 1 ml/perc/1,73 m²-es növekedése 2%-kal alacsonyabb hiperurikémiaeséllyel társult.

A túlsúlyos betegeknél a normál BMI-jűekhez képest 75%-kal nagyobb volt a hiperurikémia esélye (OR: 1,75; 95%-os CI: 1,08–2,86), elhízásban pedig több mint kétszeres kockázat mutatkozott (OR: 2,23; 95%-os CI: 1,34–3,70). A BMI 1 kg/m²-es emelkedése 8%-kal növelte a hiperurikémia esélyét.

A centrális elhízás mutatói szintén összefüggtek a hiperurikémiával. A magas derékkörfogat 2,25-szörös eséllyel társult (95%-os CI: 1,33–3,81), és a derékkörfogat, illetve a csípőkörfogat minden egycentiméteres emelkedése egyaránt 3%-os kockázatnövekedéssel járt.

Metabolikus kockázati mintázat

A lipidparaméterek közül az emelkedett trigliceridszint és az alacsony HDL-koleszterin mutatta a legkövetkezetesebb kapcsolatot a hiperurikémiával. A trigliceridszint 1 mmol/l-es növekedése 16%-kal emelte az esélyt, míg a HDL-koleszterin 1 mmol/l-es csökkenése közel kétszeres eséllyel társult.

A hipertónia jelenléte 1,84-szeres hiperurikémiaeséllyel járt, a metabolikus szindróma pedig 2,29-szeres eséllyel. A magas triglicerid–glükóz index – az inzulinrezisztencia markere – szintén szignifikáns összefüggést mutatott: az index egységnyi emelkedése mellett 47%-kal nőtt a hiperurikémia esélye.

Az alkoholfogyasztás 47%-kal magasabb hiperurikémiaeséllyel társult, bár az érzékenységi elemzés alapján e becslés egyes vizsgálatok elhagyására érzékeny volt. A dohányzás nem mutatott szignifikáns kapcsolatot.

A HbA1c emelkedése fordított összefüggést mutatott a hiperurikémiával: minden 1%-os HbA1c-emelkedés 8%-kal alacsonyabb eséllyel társult. A diabétesz fennállásának időtartama az összesített elemzésben nem bizonyult szignifikáns tényezőnek.

Klinikai következtetés

A szerzők szerint a hiperurikémia és a köszvény gyakoribb 2-es típusú diabéteszben, mint az általános populációban. Az eredmények alapján a vesefunkció-romlás, az elhízás, a diszlipidémia, a hipertónia, a metabolikus szindróma és az alkoholfogyasztás különösen fontos tényező a hiperurikémia szempontjából.

A szérumhúgysav rutinszerű ellenőrzése és a fokozott kockázatú betegek korai felismerése a 2-es típusú diabétesz klinikai gondozásának része lehet. Az értelmezésnél ugyanakkor figyelembe kell venni a prevalenciaadatok jelentős heterogenitását, valamint azt, hogy az elemzett tanulmányok túlnyomó többsége keresztmetszeti vizsgálat volt.

Forrás: Gao L, Ye G, Liu C, Gao Y, Huang Y, Shu Q, Wang H, Wang H. Prevalence and risk factors of hyperuricemia and gout in patients with type 2 diabetes mellitus: a systematic review and meta-analysis. Front Endocrinol (Lausanne). 2026;17:1857217. doi:10.3389/fendo.2026.1857217.