További cikkek a Farmakovigilancia rovatból

Két SMA-s beteg belehalt a betegségükre kapott gyógyszerbe

Mind a két SMA-s betegnél akut májelégtelenség alakult ki közvetlenül azután, hogy megkapták a Zolgensma nevű gyógyszert, jelentette a Novartis.

hirdetés

Két SMA-ban szenvedő beteg is akut májelégtelenségben vesztette életét közvetlenül azután, hogy megkapták a gerincvelői izomsorvadás esetében alkalmazott Zolgensma nevű gyógyszert – írta meg a Reuters. Az esetet maga a gyógyszer forgalmazója, a Novartis gyógyszergyártó cég jelentette.

Az értesülések szerint a vállalat már jelezte az esetet a különböző olyan piacok egészségügyi hatóságainak, ahol szintén használatban van a gyógyszert, illetve a különböző egészségügyi szakembereket is tájékoztattak már a fejleményekről. Ugyanakkor a gyógyszer jelentette előnyök még így is túlsúlyban vannak az esetleges kockázatokhoz képest – vélekedett a cég. A klinikai tesztek azt mutatták, hogy a májenzim értékeinek a növekedése, illetve a hányás a leggyakrabban  tapasztalt tünet, hosszú távon azonban súlyos májkárosodás is jelentkezhet. A tesztidőszak alatt meghalt egy európai kisgyermek, a boncolás azonban megállapította: a halálát nem a gyógyszer okozta.

SMA

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Index

Ajánlott cikkek