Fejfájás a fogászati ​​gyakorlatban: Klinikai jelentőség és diagnosztikus csapdák a fogorvoslás és neurológia határán

Egy friss összefoglaló tanulmány szerint a migrén, a tenziós fejfájás és bizonyos ritkább fejfájás-szindrómák számos esetben temporomandibularis rendellenességekkel társulnak, sőt olykor fogfájásként jelentkeznek. A téves diagnózis következménye lehet szükségtelen foghúzás, ismételt gyökérkezelés vagy akár állcsontsebészeti beavatkozás is.

A Journal of the American Dental Association folyóiratban megjelent narratív áttekintés arra hívja fel a figyelmet, hogy a fejfájásos betegek jelentős részénél állkapocsízületi diszfunkció vagy rágóizom-eredetű fájdalom is fennáll, miközben az arcfájdalommal jelentkező páciensek egy részének valójában elsődleges fejfájásbetegsége van. A szerzők szerint a két terület közötti átfedés felismerése alapvető feltétele a pontos diagnózisnak és a megfelelő kezelésnek.

A fejfájás és az állkapocsízület kapcsolata régóta ismert

A közlemény szerint a fejfájás globális prevalenciája rendkívül magas: a világ népességének több mint fele számolt be fejfájásról az elmúlt egy évben. A leggyakoribb kórképek a migrén és a tenziós fejfájás. Az elmúlt évek kutatásai ugyanakkor azt is igazolták, hogy a temporomandibularis rendellenességek és a fejfájás között kétirányú kapcsolat áll fenn. A fejfájás fokozhatja az állkapocsízületi panaszok kialakulásának kockázatát, miközben a temporomandibularis diszfunkció súlyosbíthatja a fejfájások gyakoriságát és intenzitását.

A szerzők hangsúlyozzák, hogy a klinikai gyakorlatban különösen fontos elkülöníteni az elsődleges és másodlagos fejfájásokat. Az elsődleges fejfájások önálló neurológiai betegségek, ilyen például a migrén vagy a tenziós fejfájás. A másodlagos fejfájások ezzel szemben valamilyen alapbetegség következményei lehetnek, például fertőzés, daganat, trauma vagy állkapocsízületi rendellenesség talaján alakulhatnak ki.

Migrén: nem csupán lüktető fejfájás

A migrén továbbra is az egyik legjelentősebb neurológiai betegségnek számít. A tanulmány rámutat arra, hogy a migrén a világ harmadik leggyakoribb betegsége, és a rokkantsággal töltött életévek egyik vezető oka. A betegek mintegy egyharmadánál aurajelenségek előzik meg a rohamokat. Ezek között leggyakrabban látászavar szerepel, de érzészavar, beszédzavar vagy motoros tünetek is jelentkezhetnek. A migrén a reproduktív életkorban lévő nőknél kétszer-háromszor gyakoribb, mint férfiaknál, ami részben az ösztrogénszint ciklikus változásával magyarázható. A menstruáció előtti hormonális csökkenés elősegítheti a kalcitonin génhez kapcsolt peptid és a prosztaglandinok felszabadulását, amelyek szerepet játszanak a fájdalom kialakulásában.

A migrén diagnózisának alapja több jellegzetes tünet együttes jelenléte. Az egyoldali, lüktető jellegű, közepes vagy erős intenzitású fejfájás, amely fizikai aktivitásra fokozódik, gyakran társul hányingerrel, hányással, fény- vagy hangérzékenységgel. A rohamok időtartama négy és hetvenkét óra között változhat. A krónikus migrén havonta legalább tizenöt napon jelentkezik három hónapon keresztül.

A korszerű migrénterápia több gyógyszercsoportot is alkalmaz

A terápiás lehetőségek között továbbra is kiemelt szerep jut a nem szteroid gyulladáscsökkentőknek. A leggyakrabban alkalmazott hatóanyagok közé tartozik az ibuprofen, a naproxen és a diklofenák. Emellett széles körben használják a paracetamolt, más néven acetaminophent, valamint az acetilszalicilsavat. Specifikus migrénellenes szerként a triptánok alkalmazhatók. A megelőző kezelésben béta-blokkolók, például propranolol, metoprolol, atenolol és bisoprolol szerepelnek, továbbá antikonvulzív készítmények, köztük topiramát és valproinsav. Az angiotenzin-II receptor blokkolók közül a candesartan is hatásos lehet. Az újabb terápiák közé tartoznak a CGRP-monoklonális antitestek és a CGRP-receptor antagonisták. Krónikus migrén esetén botulinum toxin A is alkalmazható. A vizsgálatok bizonyos étrend-kiegészítők, például magnézium, riboflavin és koenzim-Q10 esetében is kedvező eredményeket mutattak, bár a bizonyítékok egyelőre korlátozottak.

A tenziós fejfájás sokszor „láthatatlan” betegség

A tenziós fejfájás még a migrénnél is gyakoribb. A közlemény szerint az emberek döntő többsége életében legalább egyszer megtapasztalja ezt a fejfájástípust. A tenziós fejfájás kétoldali, nyomó vagy szorító jellegű, nem pulzáló fájdalommal jár, amely általában enyhe vagy közepes intenzitású. Fizikai aktivitásra rendszerint nem romlik. A migrénnel szemben a vegetatív tünetek kevésbé jellemzőek. A kezelés során ugyancsak alkalmaznak nem szteroid gyulladáscsökkentőket, így ibuprofent, naproxent vagy diklofenákot, továbbá paracetamolt és acetilszalicilsavat. A megelőző terápiában antidepresszánsok, köztük amitriptilin, venlafaxin és mirtazapin használatosak. A szerzők szerint az életmódbeli tényezők rendezése, a megfelelő folyadékbevitel, az alvás és a stresszkezelés szintén javíthatja a betegek állapotát.

Ritka fejfájásformák, amelyek fogfájásnak tűnhetnek

Külön figyelmet kapnak az úgynevezett trigeminális autonóm cephalalgiák, amelyek ritkább, ugyanakkor rendkívül intenzív fájdalommal járó fejfájásformák. Ide tartozik a cluster fejfájás, a paroxizmális hemikránia, a rövid ideig tartó neuralgiform fejfájás és a hemicrania continua. Ezekre az egyoldali, szúró vagy égő jellegű fájdalom mellett könnyezés, orrdugulás, pupillaszűkület, szemhéjödéma és verejtékezés lehet jellemző. A fájdalom sok esetben az állcsont vagy a fogak irányába sugárzik, ezért a páciensek gyakran fogorvoshoz fordulnak. A szakirodalom szerint az ilyen betegek 20-35 százalékánál történik szükségtelen fogászati beavatkozás.

A cluster fejfájás akut kezelésében oxigénterápia és szubkután szumatriptán alkalmazható. A megelőző kezelésben verapamil, topiramát és lítium szerepel. A paroxizmális hemikránia és a hemicrania continua egyik legfontosabb diagnosztikus és terápiás sajátossága az indometacinra adott kiváló válasz. Rövid ideig tartó neuralgiform rohamok esetén lamotrigin, gabapentin vagy topiramát használható.

Az állkapocsízületi eredetű fejfájás önálló kórkép lehet

A tanulmány egyik legfontosabb része az állkapocsízületi eredetű fejfájás ismertetése. A temporomandibularis rendellenességhez társuló fejfájás rendszerint kétoldali, nyomó jellegű fájdalom, amelyet rágás, állkapocsmozgás vagy fogszorítás fokozhat. A fájdalom gyakran a halántékizom nyomására provokálható. A szerzők szerint jelenleg nincs elegendő randomizált klinikai vizsgálat az optimális kezelés meghatározására, de általános megközelítésként a temporomandibularis rendellenesség kezelése javasolt.

A túl sok fájdalomcsillapító maga is fejfájást okozhat

Külön fejezet foglalkozik a gyógyszer-túlhasználathoz kapcsolódó fejfájással. Ez a kórkép azoknál a betegeknél alakulhat ki, akik rendszeresen és nagy mennyiségben alkalmaznak fájdalomcsillapítókat. A tanulmány szerint ergotamin, triptán, opioid vagy kombinált analgetikum havi tíz napnál gyakoribb használata már fokozza a kockázatot. Az egyszerű fájdalomcsillapítók, például paracetamol, ibuprofen, naproxen, diklofenák vagy acetilszalicilsav esetében havi tizennégy napnál gyakoribb alkalmazás számít veszélyesnek. A kezelés alapja az érintett gyógyszer elhagyása, valamint a beteg edukációja és multidiszciplináris követése.

Vannak tünetek, amelyek azonnali kivizsgálást igényelnek

A szerzők arra is felhívják a figyelmet, hogy bizonyos tünetek sürgős kivizsgálást igényelnek. Ilyen lehet az ötvenéves kor felett újonnan jelentkező fejfájás, a hirtelen kialakuló, rendkívül erős fájdalom, a neurológiai tünetekkel társuló panasz vagy a daganatos előzmény. Ugyancsak figyelmeztető jel a láz, a tudatzavar, a látóidegfő ödémája, a fejfájás terhesség alatti megjelenése vagy a fejtraumát követő tünetkialakulás.

Arcfájdalom fejfájás nélkül: nehéz diagnosztikai terület

A közlemény egyik legérdekesebb része azokat az arcfájdalom-szindrómákat tárgyalja, amelyek fejfájás nélkül jelentkeznek, mégis migrénre vagy trigeminális autonóm cephalalgiára emlékeztetnek. Az úgynevezett orofaciális migrén kizárólag az arc vagy a szájüreg területén okoz fájdalmat. A betegek jelentős részénél a felső állcsontot beidegző nervus trigeminus-ág érintett. A fájdalom pulzáló jellegű lehet, és gyakran társul fényérzékenységgel, hányingerrel vagy hangérzékenységgel. A kezelés hasonló a klasszikus migrén terápiájához: triptánok, béta-blokkolók, topiramát vagy valproinsav alkalmazható.

Az úgynevezett neurovaszkuláris orofaciális fájdalom fogfájásszerű panaszokat okozhat, miközben valójában neurológiai eredetű kórképről van szó. A fájdalom többnyire a száj körül vagy intraorálisan jelentkezik, és gyakran félrediagnosztizálják pulpaeredetű fájdalomként. A szerzők szerint ezek a betegek jól reagálhatnak triptánokra, nem szteroid gyulladáscsökkentőkre, propranololra vagy divalproexre.

A krónikus fájdalom közös idegrendszeri mechanizmusokra épülhet

A vizsgálatok alapján a migrénes betegek körében mintegy ötször gyakoribb a fájdalmas temporomandibularis rendellenesség kialakulása, míg tenziós fejfájás esetén a kockázat akár hétszeresére is nőhet. Krónikus fejfájás esetén ez az arány még magasabb lehet. A kutatók szerint az összefüggés hátterében perifériás és centrális szenzitizáció állhat. Ez azt jelenti, hogy a fájdalomfeldolgozó rendszer érzékenyebbé válik, a fájdalomküszöb csökken, és a panaszok idővel kiterjedtebbé válhatnak.

A multidiszciplináris szemlélet csökkentheti a téves diagnózisok számát

A tanulmány végkövetkeztetése szerint a fogorvosoknak és a neurológusoknak szorosabb együttműködésre van szükségük annak érdekében, hogy csökkenjen a félrediagnosztizált esetek száma. A szerzők hangsúlyozzák: a fejfájás kezelése céljából végzett invazív fogászati beavatkozások nemcsak feleslegesek lehetnek, hanem akár ronthatják is a beteg állapotát. A megfelelő diagnózis felállításához ezért elengedhetetlen az arcfájdalom és a fejfájás komplex, interdiszciplináris megközelítése.