További cikkek a Szakmapolitika rovatból

Kinevezték az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnökét és új tagozatvezetőit

Kinevezték az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnökét és új tagozatvezetőit kedden; a megbízóleveleket az emberi erőforrások minisztere nyújtotta át.

hirdetés

    Kásler Miklós köszöntő beszédében úgy fogalmazott, a koronavírus-járvány hatására hangsúlyosabban előtérbe kerültek azok a törekvések, amelyek az egészségügy átalakítását célozzák.
    Úgy tűnik, ehhez a feltételek is együtt állnak - tette hozzá, kiemelve, hogy teljes átalakításra törekednek preventív személetmód alapján. Kitért a népegészségügyi megbetegedések leküzdésére tett intézkedésekre, ezen egészségprogramok bázisai az országos intézetek lettek.

    Kásler Miklós szerint mindezeket a változásokat a kormány leghatározottabb támogatásával hajtják végre, törvényes és egyértelmű viszonyokat teremtve a magán- és az állami ellátórendszer között, és eljött az a lehetőség is - mondta - , hogy "komolyan foglalkozzunk a fizetésekkel és a paraszolvencia összefüggéseivel".
    A szakmai kollégium tagozatvezetőit teljes bizalmáról biztosított a miniszter. A grémium elnöke Kollár Lajos professzor, a Pécsi Tudományegyetem Érsebészeti Klinikájának igazgatója lett.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek