További cikkek a Koronavírus rovatból

Koronavírus - WHO/Jakab: cél, hogy a világ lakosságának 20 százalékát beoltsák év végére

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) célja, hogy 2021 végére a világ lakosságának 20 százalékát beoltsák koronavírus elleni vakcinával - mondta a nemzetközi szervezet magyar vezérigazgató-helyettese csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorában.

hirdetés

    Jakab Zsuzsanna közölte, hogy már kidolgozták e folyamat globális megvalósíthatósági programját (Covax Facility), amely februárban elindul.
    A kormányok, a gyógyszergyártók és a civil szervezetek együttműködésében létrejövő program első körében 18 országot választottak ki, ahol a magas rizikójú csoportokat - az egészségügyi dolgozókat, krónikus betegeket, időseket - részesítik oltásban.
    "Ez egy teszt lesz, hogyan működik ez a program a legszegényebb és közepes jövedelmű országokban" - mondta, hozzátéve: az oltásokat a Pfizer oltóanyagával, tehát a tárolását tekintve "legnehezebben kezelhető" vakcinával kezdik.

    Ezt követi az AstraZenecával való együttműködés, amely szintén februárban indul, és célja, hogy az első félév végére a világ lakosságának 3,5 százaléka oltva legyen.
    A szakember kiemelte: sok vakcinagyártóval folytat tárgyalást a WHO, az európaiakon kívül orosz, kínai és indiai cégekkel is. Azt mondta, a szervezet számára nincs különbség abban, hogy az oltóanyag honnan származik, csak biztonságos és hatékony legyen.
    Azt remélik, hogy az év végére elérik a világ lakosságának 20 százalékos átoltottságát. A Covax Facility programra 27 milliárd dollárt fordítanak - tette hozzá.
    Jakab Zsuzsanna szerint nehéz kérdés, hogy az összes államban azonos elvek szerint történjék a vakcináció, hiszen egyelőre nincs elég oltóanyag. Fontos lépés kell legyen az oltóanyaggyártás felgyorsítása, a kapacitások növelése.
    "Ezen még dolgozni kell" - fogalmazott. Úgy vélte, ha ez sikerül, akkor jövő év végére elérhető a "nyájimmunitás".
    Kiemelte, mindenképpen meg kell akadályozni a vírus terjedését, hiszen ezzel elejét lehet venni a különböző vírusmutációk kialakulásának is. Az úgynevezett vakcinanacionalizmust önpusztítónak tartja, ami nem segíti az oltóanyagok globális terítését, mert így nem lehet közösen túl lenni a járványon.
    Az oltások elindulásával is mindenképpen be kell tartani a járvány- és közegészségügyi intézkedéseket, tehát a távolságtartást, a maszkhasználatot és a kézmosás, -fertőtlenítés szabályait - mondta Jakab Zsuzsanna.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek