További cikkek a Koronavírus rovatból

Romániában átszervezéssel próbálják növelni a Covid-kórházak befogadóképességét

Romániában további kórházakat, illetve kórházi részlegeket szabadítanak fel a koronavírus-fertőzöttek számára, a bennük működő intenzív osztályokat pedig csak a legsúlyosabb esetek számára tartják fenn - közölte hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök.

hirdetés

    A kormányfő szerint ezen a héten legalább kétszáz ággyal fogják növelni a koronavírusos betegek ellátására elkülönített intenzív terápiás osztályok befogadóképességét, és további lélegeztetőgépeket üzemelnek be. A két héttel korábbi utolsó hivatalos közlés szerint Romániában 1250 intenzív terápiás ágy állt a Covid-19-ben szenvedők rendelkezésére. A hétfői helyzetjelentés szerint 1187 fertőzöttet ápolnak intenzív terápián, a telítettség tehát már országos szinten is megközelítette a 95 százalékot, a legtöbb nagyvárosban azonban már hetek óta helyhiány van.

    Nelu Tataru egészségügyi miniszter hétfőn azt mondta: jelenleg 309 fertőzött szorul mesterséges lélegeztetésre. Az oxigénpótlásra szoruló, de lélegeztetőgépet még nem igénylő pácienseket a szaktárca vezetője szerint áthelyezhetik (az intenzív terápiás kapacitás növelése érdekében) egy "átmeneti osztályra", amelynek az intenzív osztály mellett kell működnie, és saját lélegeztetőgépekkel kell rendelkeznie, hogy azonnal közbe lehessen lépni, ha súlyosabbra fordul a fertőzött állapota - magyarázta.
    Az országban hétfőn megközelítette a 110 ezret az ismert aktív fertőzöttek száma, és közülük minden korábbinál több, csaknem 13 500 koronavírusos beteget kezeltek kórházban. Az utóbbi 24 órában újabb 149 fertőzött vesztette életét, ezzel meghaladta a kilencezret a járvány romániai áldozatainak száma.

    Romániában egy hete részleges karantén - éjszakai kijárási tilalom és általános maszkviselési kötelezettség - van hatályban, hétfőtől pedig újabb két nagyváros - Nagyszeben és Gyulafehérvár - került vesztegzár alá. Kolozsváron is meghaladja az utóbbi két hétben a diagnosztizált fertőzöttek száma a lakosság 9 ezrelékét, Temesváron pedig a 8 ezrelékét, de a két legnagyobb erdélyi városban egyelőre nem vezették be a karantént.
    Romániában 3 ezreléket meghaladó kéthetes fertőzöttségi ráta fölött rendelik el az iskolák bezárását, 6 ezrelék fölött pedig fontolóra veszik az adott település vesztegzár alá helyezését.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek