További cikkek a Infektológia rovatból

2018-ban tovább emelkedett a kórházi fertőzések száma

Megjelent a kórházi fertőzésekről szóló 2018-as összefoglaló jelentés, a legfontosabb mutatókban romlott a helyzet 2018-ban a korábbi évekhez képest.

hirdetés

A multirezisztens kórokozók által okozott fertőzések száma meredeken emelkedik: míg 2013-ban 10.000 betegre 19,3 multirezisztens kórokozó által okozott fertőzés jutott, addig 2018-ban 28,1, vagyis az arány számottevően romlott. Összesen 5442 eset fordult elő, ez félezerrel több, mint 2017-ben. 2018-ban 206 haláleset történt, a fertőzést leggyakrabban katéter használatával idézik elő.  Az összes bejelentett (multirezisztens kórokozó által okozott) fertőzés 31%-át teszi ki a húgyúti fertőzés; 21,8%-át sebfertőzés, 19,1%-át különféle légúti fertőzések okozzák. A betegek kis többsége (55%-a) férfi, a megbetegedettek átlagéletkora 67 év. A túlnyomó többség (41%) a belgyógyászaton betegszik meg, majd a sebészet és az intenzív ellátás következik.

A clostridium difficile nevű kórokozó által kiváltott bélfertőzés aránya pár évvel ezelőtt csökkenő tendenciát mutatott, de 2016-tól már újra emelkedik. 2017-ben 27,4, 2018-ban 28,1 eset jutott 10.000 betegre. 2018-ban 5549 esetet diagnosztizáltak, ez mintegy százzal több, mint 2017-ben, de mivel itt is kevesebb beteget láttak el 2018-ban, mint 2017-ben, ezért az arány ebben az esetben is rosszabb. 249 esetben erősítették meg, hogy a halált a clostridium okozta.

Az egészségügyi ellátással összefüggő véráramfertőzések aránya óriásit ugrott: míg 2017-ben 18,2 jutott 10.000 betegre, addig 2018-ban 21,2. Ez összesen 4060 fertőzést jelent. 86 esetben erősítették meg, hogy a halált a vérmérgezés okozta. A legtöbb fertőzés (32%) belgyógyászati osztályokon alakult ki; 23% intenzív osztályokon, 11%-a pedig sebészeti osztályokon fordult elő. A legnagyobb kockázati tényezőt a szív és érrendszeri megbetegedések, valamint az idegen eszközök (centrális vénás katéter, perifériás kanül) jelentik, de az intenzív osztályos ellátás is nagy kockázatot jelent.

 

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

ÁNTSZ

Ajánlott cikkek