Influenza: több megbetegedésre számítanak a szakemberek

Már rendelkezésre áll a 1 300 000 adag 3Fluart és a 3 éven aluliak számára 4000 adag Vaxigrip Tetra oltóanyag.

Idén is 1,3 millió adag influenza elleni oltóanyag áll rendelkezésre – tudta meg az ATV Híradója a Nemzeti Népegészségügyi Központtól. Az NNK arra is felhívta a figyelmet, hogy az influenza és a COVID-19 elleni védőoltás orvosi, immunológiai szempontból bármilyen időköz betartásával vagy időköz betartása nélkül is adható.

A Híradó által megkérdezett szakemberek a maszk viselésére és az influenza elleni védőoltás mielőbbi beadatására hívták fel a figyelmet.A most következő szezonban viszont - részben épp a tavalyi influenza-járvány elmaradása miatt több megbetegedésre számítanak a szakemberek. A gyermekorvosi rendelőket már most egyre többen keresik fel. Póta György arról számolt be, hogy az utóbbi időben rengeteg gyerek kapta el a másfél hétig náthával, köhögéssel és néha lázzal is járó felsőlégúti vírust, de hangsúlyozta: ez még nem az influenza. A gyermekorvos szerint elképzelhető, ha idén télen nem lesznek olyan védelmi intézkedések, mint tavaly pl. többet lesznek együtt közösségi térben, akkor számolni kell azzal, hogy a gyerkőcök – az alacsony átoltottság miatt - könnyebben elkapják majd az influenzát.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ az ATV Híradó megkeresésére azt írta: az idei influenza szezonra már rendelkezésre áll a 1 300 000 adag 3Fluart és a 3 éven aluliak számára 4000 adag Vaxigrip Tetra oltóanyag. Az oltóanyagokat hamarosan központilag osztják el, a kockázati csoportba tartozó lakosságszám figyelembevételével. Hangsúlyozták: a koronavírus és az influenza elleni védőoltás egyszerre is beadható.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás: Weborvos

Ajánlott cikkek