További cikkek a Infektológia rovatból

Tovább emelkedett az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma

A 10. héten a 3-5 évesek között volt a legmagasabb a megbetegedési arány, az átlag három és félszerese.

hirdetés

A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint megállapítható, hogy 2022. március 7 - 13. között az országban 20 900 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, az előző hetinél 11%-kal többen - jelentette a Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztálya.

A 10. héten tizennégy közigazgatási területen emelkedett, négyben csökkent, kettőben nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A 100 000 lakosra jutó orvoshoz fordult betegek száma Zala (670), Szabolcs-Szatmár-Bereg (463) és Baranya (336) megyében volt a legmagasabb, Békés (50) és Komárom-Esztergom (73) megyében a legalacsonyabb. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedéseket tizenhat területen (a fővárosban, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében) diagnosztizáltak.

Az orvosnál megjelent betegek kormegoszlása az alábbiak szerint alakult: a betegek 47,0%-a 0-14 éves gyermek, 30,4%-a 15-34 éves fiatal felnőtt volt. 15,1%-uk a 35-59 évesek, 7,5%-uk pedig a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott. A korcsoportos morbiditás ezen a héten a 3-5 évesek között volt a legmagasabb (750,0%ooo), az átlag morbiditás három és félszerese. Ezt követte a 6-9 évesek (695,3%ooo) és a 10-14 évesek (577,4%ooo) érintettsége. A 10. naptári héten összesen 96 betegtől érkezett légúti minta influenzavírus kimutatása céljából a Nemzeti Népegészségügyi Központ Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumába.

A sentinel orvosok által beküldött 69 minta vizsgálata során negyvenkettő esetben influenza A(H3) vírus jelenlétét mutatták ki az elvégzett vizsgálatok.Az influenza-pozitivitási arány 60,9%-nak bizonyult. Egy betegnél a klinikai tünetek hátterében légúti óriássejtes vírus (RSV), két betegnél SARS-CoV-2 vírus kóroki szerepét igazolták. A hagyományos diagnosztikus célú beküldés keretében érkezett 27 minta hét esetben influenza A(H3), három esetben légúti óriássejtes vírus (RSV), egy esetben adenovírus pozitívnak bizonyult.A 10. héten influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról két jelentés érkezett. Egy Fejér megyei általános iskola 231 fő exponáltjából 78 fő tanuló és 6 fő intézményi dolgozó betegedett meg láz, torokfájás, köhögés tünetekkel. A két fő tünetes tanulótól vett légúti minta influenza A(H3) vírus pozitívnak. Egy Baranya megyei óvodában a 89 fő exponáltból 41 fő óvodás és 6 fő intézményi dolgozó betegedett meg lázas felsőlégúti tünetekkel. Két tanulónál történt mintavétel, melyek közül az egyik gyermek légúti mintája influenza A(H3) vírus pozitívnak bizonyult. A kórházi alapú influenza surveillance keretén belül a fekvőbeteg-ellátó intézmények által ellátott betegeknél kezdeményezett, laboratóriumi vizsgálattal 20 esetben influenza A vírus pozitív eredményről érkezett jelentés. Hat minta bizonyult RSV pozitívnak.

Összegzés: A klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján megállapítható, hogy Magyarországon a 10. naptári héten tovább erősödött az influenza aktivitás. A területek érintettsége között ezen a héten is jelentős különbség volt megfigyelhető, a 100 000 lakosra jutó influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma 50 és 670 között változott. Az influenzaszerű megbetegedéseket változatlanul a 3-14 éves gyermekek között diagnosztizálták a leggyakrabban. Több influenzavírust (69) azonosítottak, mint az előző héten, az influenza pozitivitási arány 60,9%-nak felelt meg.2021. év 40 – 2022. 10. hete között összesen 1108 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az NNK Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumban, 188 főnél igazoltak influenza A [184 influenza A(H3), 4 A(NT)] vírus okozta fertőzést. Száznegyvennyolc megbetegedés hátterében RSV, huszonegy esetben adenovírus, kilencven esetben COVID-19 vírus fertőzés állt. A kórházakban kezdeményezett diagnosztikus célból elvégzett vizsgálatok eredménye 120 esetben influenza A vírus, 142 minta esetében légúti óriássejtes vírus (RSV) pozitívnak bizonyult.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

NNK

Ajánlott cikkek