További cikkek a Kardiológia rovatból

Kardiovaszkuláris kutatólaborok létrehozásával nyit a Nemzeti Szívprogram

Az iszkémiás szívbetegség és szívelégtelenség korai felismerését és modern terápiás lehetőségét kutatja a Nemzeti Szívprogram keretei között a Semmelweis Egyetem orvoscsoportja, négy K+F vállalkozással közösen. Ezeknek a kórképeknek a legismertebb következményei a szívizom vérellátási zavara és a hirtelen szívhalál.

hirdetés

A széles körben elérhető gyógyszeres és eszközös terápiás lehetőségek ellenére az iszkémiás szívbetegség és szívelégtelenség hazánkban és az Európai Unióban is az egyik leggyakoribb halálok. Ezen egészségügyi mutatók javítása elsősorban a megelőzés hatékonyságának, valamint a már kialakult kórképek kezelésének lényeges javításán keresztül érhető el – fogalmazott Dr. Merkely Béla, a projekt vezetője. A Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese elmondta azt is, hogy a Nemzeti Szívprogramban interdiszciplináris – orvostudományi, informatikai, fizikai – kutatás zajlik majd, mely egyben egy ún. transzlációs folyamat részeként hidat képez az alapkutatás és az epidemiológia kutatás között.

A munka a Semmelweis Egyetem négy szervezeti egysége, a Genetikai, Sejt és Immunbiológiai Intézet, a Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet, a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet, valamint a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika munkatársainak, valamint négy magyar vállalkozás, a Mediso Kft., a Neumann Projekt Kft., a Pharmahungary 2000 Kft. és a TwinMed Kft. részvételével zajlik. A most kezdődő munkafolyamat első lépéseként a Semmelweis Egyetemen központi kardiovaszkuláris kutató laboratóriumok kialakítása, fejlesztése történik – közölte a rektorhelyettes. A 3,2 milliárdot elnyert projekt során őssejtes diagnosztikai és terápiás eljárások, „multiomikus” személyre szabott kardiovaszkuláris rizikóbecslés és diagnosztika, továbbá új típusú eszközös szívelégtelenség-terápiák kidolgozása és új gyógyszer-targetek azonosítása valósul meg.

Az NKFIH támogatásával elindult Nemzeti Szívprogram célja, hogy a mindennapi kórházi, klinikai gyakorlatban is hasznosuló, személyre szabott eljárásokat: diagnosztikát, prevenciót és a gyógyulást segítő innovatív megoldásokat, technológiákat hozzanak létre, vezessenek be, ezáltal csökkentve a halálos kimenetelű iszkémiás megbetegedések számát.

Forrás: Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Semmelweis Egyetem

Ajánlott cikkek