További cikkek a Koronavírus rovatból

A delta variáns veszélyességét mutatják a magyar adatok

A mostani kórházi eseteknek már 17-18 százaléka szorul intenzív osztályos kezelésre: ilyen magas arány se a második, se a harmadik hullám alatt nem volt.

hirdetés

Magyarországon a környező államokhoz képest a legalacsonyabb jelenleg a fertőzöttek száma, de a statisztikák szerint a súlyos esetek aránya soha nem volt még ilyen magas, mint most, a delta variáns terjedésekor. A régióban a legsúlyosabb a helyzet Romániában, ahol már alig van hely az intenzív osztályokon. Ott a kedden elhunytak 10 százalékáról derült ki, hogy be voltak oltva, de nagy többségüknek volt valamilyen alapbetegsége.

Ausztria tesztel továbbra is a legtöbbet, ráadásul ingyen – Magyarország Ukrajna után a legkevesebbet, írja a Telex.Ebben a járványban már nem a fertőzöttek száma lesz a meghatározó, hanem a kórházba kerülő és súlyos esetek számát kell nézni – hangzott el a szakértői figyelmeztetés még a nyáron. Magyarországon június elejére csengett le a mindennél durvább harmadik hullám, ami 30 ezerre emelte a Covid-19-cel összefüggésbe hozható halálesetek számát. A puszta (és egymással nem mindig összevethető) statisztikai számokat nézve ezzel továbbra is világszerte az egyik legmagasabb nálunk a Covid-halálozás, de alaposabb elemzések szerint ha világelsők nem is vagyunk ebben, azért az európai országok között a legrosszabb harmadban vagyunk.

Bár a hozzánk hasonlóan jól átoltott Egyesült Királyság vagy Izrael példája azt mutatta, hogy kb. két-három hónappal később várható a negyedik hullám, nálunk ez több mint három hónapos viszonylagos nyugalom után egyelőre nem következett be. A delta vírus súlyosságára utal, hogy a mostani kórházi eseteknek már 17-18 százaléka szorul intenzív osztályos kezelésre. Hasonlóan magas arány se a második, se az egész harmadik hullám alatt nem volt, még ha akkor szám szerint jóval többen is voltak kórházban és lélegeztetőgépen.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Weborvos

Ajánlott cikkek