További cikkek a Koronavírus rovatból

Egymilliárd ingyenes gyorstesztet oszt szét az amerikai kormány

Egymilliárd darab koronavírus-gyorsteszt és N95-ös típusú maszkokat oszt szét ingyenesen az amerikai kormány – jelentette be Joe Biden amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban.

hirdetés

Az elnök szerint mindenki frusztrált az új évben a fertőzések számának emelkedése miatt. Biden az oltatlanok világjárványának nevezte a kialakult helyzetet, és ismét felhívta rá a figyelmet, hogy a beoltottak sokkal kisebb valószínűséggel kerülnek kórházba, vagy halnak meg a koronavírus-fertőzés következtében – írja az MTI.

Az amerikai elnök azt mondta, utasította a kormánya szakembereit, hogy az eredeti megrendelésben szereplő 500 millió darab Covid-19-gyorsteszt beszerzését duplázzák meg, és egy hamarosan megjelenő szövetségi weboldalon keresztül ingyenesen juttassák el az amerikaiakhoz. Az elnök azt is bejelentette, hogy most először ingyenessé teszik az N95-ös maszkokat. Biden emlékeztetett rá, hogy a járványügyi szakemberek szerint ezek a leghatékonyabbak a vírus terjedésének megakadályozásában. „Tudom, hogy egyes amerikaiak számára a maszk nem megfizethető vagy nem könnyű beszerezni. A jövő héten bejelentjük, hogyan tesszük ingyenesen elérhetővé a kiváló minőségű maszkokat. Tudom, mindannyian azt kívánjuk, hogy végre befejezhessük a maszkviselést. Megértem. De ez nagyon fontos eszköz a vírus terjedésének megállítására, különösen a nagymértékben fertőző omikron változat esetében. Tehát arra kérem önöket, hogy viseljék a maszkot” – mondta Biden.

Szerdán új rekordot döntött a koronavírus-fertőzés miatt kórházba szállított betegek száma az Egyesült Államokban. A koronavírus omikron változatának rendkívül gyors terjedése miatt jelenleg 145 982 beteget ápolnak kórházban. A közszolgálati rádió (NPR) tudósítása szerint a koronavírusos betegek jelenleg a kórházak intenzív osztályos ágyainak mintegy 30 százalékát foglalják el, és a koronavírus miatt kórházba szállított gyerekek száma is most a legmagasabb a világjárvány kitörése óta. 

 Az amerikai legfelsőbb bíróság megakadályozta Joe Biden oltási rendeletének hatályba lépését, amely előírta volna, hogy a nagyvállalatok dolgozóit be kell oltani a koronavírus ellen, vagy pedig hetente teszteltetni és munkahelyi maszkviselésre kellett volna kötelezni őket – írja a BBC.

A legfelsőbb bíróságának bíráinak többsége szerint a rendelet hatályba lépésével a Biden-kormányzat túllépett volna a hatáskörén. A konzervatív többségű testület 6-3 arányban szavazta le az oltási programot. A rendelet a száznál több alkalmazottat foglalkoztató munkahelyekre vonatkozott volna, és mintegy 84 millió amerikai munkavállalót érintett volna. Biden csalódottságát fejezte ki a döntés miatt, ugyanakkor azt mondta, ez nem akadályozza meg abban, hogy elnökként arra biztassa a munkáltatókat, hogy vezessenek be oltási követelményeket. „Felszólítom az üzleti élet vezetőit, hogy azonnal csatlakozzanak azokhoz, akik már lépéseket tettek, és vezessenek be védőoltási követelményeket, hogy megvédjék a dolgozóikat, ügyfeleiket és közösségeiket” – mondta az elnök.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Telex

Ajánlott cikkek