További cikkek a Koronavírus rovatból

Koronavírus - Csaknem kétezer új beteget regisztráltak Ukrajnában

Változatlanul gyors ütemben terjed a koronavírus-járvány Ukrajnában, csütörtökre ismét csaknem kétezer új beteget regisztráltak.

hirdetés

Velük együtt az igazolt fertőzöttek száma már meghaladta a 112 ezret, ezenfelül az elmúlt napon rekordszámú, 49 haláleset történt - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.

    Előző nap az igazolt fertőzöttek száma 1974 új esettel 112 059-re, az elhunytaké pedig a járvány kitörése óta az eddigi legnagyobb számú napi 49 halálos áldozattal 2403-ra nőtt, miközben eddig 54 217-en gyógyultak meg, közülük az elmúlt napon 763-an.     Jelenleg 55 439 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 1162-vel nőtt egy nap alatt. Az egy nap alatt azonosított fertőzöttek esetében az eddigi legmagasabb növekmény 2328 volt augusztus 21-én, az elhunytak számát tekintve pedig 40, augusztus 19-én.
    A legtöbb új beteget, 220-at - továbbá négy újabb halálos áldozatot - az ország második legfertőzöttebb területének számító fővárosból, Kijevből jelentették, a második legtöbbet, 218-at és öt elhunytat pedig a kelet-ukrajnai Harkiv megyéből.
    A fővárosban az igazolt fertőzöttek száma 12 468-ra, az elhunytaké 178-ra nőtt.
    Az ország legfertőzöttebb régiójában, a nyugat-ukrajnai Lviv megyében 203 új fertőzéses esetet és hét új halálos áldozatot jegyeztek fel. Velük együtt az azonosított fertőzöttek száma elérte a 13 763-at, az elhunytaké a 374-et.
    Kárpátalján az eddig igazolt fertőzöttek száma 82 új esettel 7225-re, az elhunytaké három újabb halálos áldozattal 252-re nőtt, miközben eddig 3125-en győzték le a kórt.
    Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter közölte, hogy az elmúlt napon 453 koronavírusos beteget kellett kórházba szállítani. Ez is megközelítette a korábbi legmagasabb számot: augusztus 20-án 487 Covid-19-beteg került kórházba - emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

    A miniszter tájékoztatott arról, hogy szeptembertől csak a vörös besorolású településeken nem kezdődhet meg a tanítás az iskolákban. A zöld és a sárga zónába sorolt helyeken a tanárok taníthatnak szájmaszk viselése nélkül a szükséges távolságtartás betartása vagy arcvédőpajzs használata mellett. Az alsó tagozatos gyermekeknek, vagyis az 1-4. osztályba járóknak nem lesz kötelező a maszkviselés. A tárca azt tanácsolja, hogy lehetőleg a gyerekek minél kevesebbet cserélődjenek az osztálytermekben, vagyis minden órát az osztályoknak ugyanabban a teremben tartsanak. Ukrajnában az augusztus elején bevezetett új adaptív karanténrendszer alapján színes zónákba osztja a kormányzat az ország régióit, illetve településeit az ottani betegszám és a kórházi ágyak leterheltsége alapján.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek