További cikkek a Koronavírus rovatból

A korlátozások feloldása lassíthatja járvány lecsengését

Lélegeztetésre még mindig majdnem kétszer annyian szorulnak, mint a második hullám csúcsán.

hirdetés

Ha csak 10%-kal nő a kontaktusok száma, akkor két hét helyett négy hét kell az esetszám feleződéséhez – mondta a Népszavának Oroszi Beatrix, az Innovációs és Technológiai Minisztérium tanácsokat adó Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai projektcsapat tagja.

Túl vagyunk a nehezén?

Túl vagyunk a csúcson, de csak óvatos optimizmussal tekinthetünk az adatokra: ha az új esetek számának a hétnapos mozgóátlagát vesszük, akkor azt látjuk, hogy március 24. és 27-e között elértük a járvány csúcsát. Akkor 9000 fölötti napi esetszámokat mértünk, most az egyhetes átlagos esetszám 5000 körüli. A járványügyi fordulat körülbelül két és fél héttel a március 8-i intézkedéseket követően állt be. Jelen pillanatban a harmadik járványhullám csúcsához képest mintegy 40%-kal csökkent az átlagos napi regisztrált esetszám, ami mindenképpen pozitívum. Ez azonban még mindig veszélyes zónának minősül: nagyságrendileg a második járványhullám csúcsának megfelelő értéknél járunk.

Fontos, hogy a csökkenés üteme továbbra is ilyen gyors maradjon, hogy hamar elhagyhassuk a veszélyes zónát. A teszteknél még mindig 20% körüli a pozitívak aránya. Sajnos ez tény. Az lenne a jó, ha azt mondhatnánk, hogy a pozitivitási arány legfeljebb 5%-os, mert az azt jelentené, hogy a járványt kontroll alatt tartjuk. A pozitív tesztek arányának értékelése azért is fontos, mert így lehet megítélni, hogy az azonosított napi új esetek számának csökkenése esetleg csak az kevesebb elvégzett tesztnek tudható-e be. Ha így lenne, akkor a pozitivitási arány növekedne. A harmadik járványhullám csúcsán a pozitivitás hétnapos mozgóátlaga 26-27% volt, addig ez mostanra 21-22%, tehát csökken, és ez mindenképpen egy kedvező irány.

Platóztunk?

Az új esetek számát tekintve mindenképpen túl vagyunk a harmadik járványhullám csúcsán. Ezt támasztja alá az is, hogy a kórházban kezeltek, valamint a lélegeztetett betegek száma is mintegy hatodával csökkent a csúcshoz képest. Ettől függetlenül nem dőlhetünk hátra, mert ezek az értékek még mindig magasabbak, mint amiket a második járványhullám csúcsán láttunk. Akkor ugyanis körülbelül 8000 COVID-19 beteget ápoltak kórházban, jelenleg mintegy 34%-kal többet. Lélegeztetésre pedig még mindig majdnem kétszer annyian szorulnak, mint a második hullám csúcsán.

Mi következik mindebből?

Ha minden fontos körülmény változatlan marad, akkor a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy lecsengés következik. Melyek ezek a körülmények? Például, ha az intézkedések szigorúsága nem változik rövid időn belül lényegesen, ha az emberek betartják a maszkhasználatra, a távolságtartásra, kézhigiénére vonatkozó kéréseket, ha nem jön egy újabb vírusvariáns. Jelen pillanatban Magyarországon egyre magasabb az átoltottság, mind többen kérik a vakcinát, mostanra majdnem minden harmadik embert már legalább egyszer beoltottak. Napról napra fogy a SARS-CoV-2 fertőzésre fogékonyak száma. Nem veszíthetjük el azonban az éberségünket, mert egy olyan új variáns terjedése, amely képes az eddig megszerzett immunitást valamennyire „kijátszani”, hetek alatt átírhatja ezt a képet. Ezért fontos, hogy a lehető legalacsonyabb szintre szorítsuk a fertőzöttek számát és állandóan monitorozzuk a helyzetet.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

weborvos

Ajánlott cikkek