További cikkek a Koronavírus rovatból

Spanyolországban engedélyezték egy koronavírus-elleni védőoltás emberi tesztelését

A spanyol gyógyszerügynökség (AEMPS) engedélyezte egy koronavírus-elleni védőoltás emberi tesztelését - jelentette be Salvador Illa egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján Madridban.

hirdetés

    Az Ad26.COV2.S nevű vakcinát a Johnson & Johnson cég tulajdonában lévő Janssen Pharmaceutica vállalat fejleszti, amelynek klinikai vizsgálatához 190 önkéntest toboroznak Spanyolországban.
    A vizsgálatok két madridi és egy santanderi kórházban zajlanak majd egészséges  18 és 55 év közötti, valamint 65 év feletti jelentkezők bevonásával.

     A tárcavezető ismertetése szerint Spanyolország Belgiummal és Németországgal közösen vesz részt a kísérletek úgynevezett második fázisában, összesen 550 önkéntessel. Az ígéretes eredménnyel záruló első szakaszt az Egyesült Államokban és Belgiumban végezték több mint ezer vizsgálati alany közreműködésével.
    Hozzátette: a tervek szerint a vakcinának lesz egy harmadik, utolsó szakasza is, amelynek sikere esetén várható a fogalombahozatal kérelmezése.
    Salvador Illa kitért arra is, hogy a spanyol gyógyszerügynökség több vakcina-kutatást végző céggel is kapcsolatban áll klinikai vizsgálatok esetleges spanyolországi elvégzésére.
    A miniszter hangsúlyozta: Spanyolország 30 millió adag oltóanyagra tart igényt abból a 300 millióból, amelyre az Európai Bizottság a 27 uniós tagállam nevében szerződést írt alá az AstraZeneca brit-svéd tulajdonban lévő gyógyszergyárral. Reméli, hogy ez első dózisokat már december végén megkaphatják.
    Ahogy világszerte, úgy Spanyolországban is számos kutatócsoport dolgozik védőoltás kifejlesztésén, a legelőrehaladottabb szakaszban a Nemzeti Biotechnológiai Központ kísérlete tart, ahol nemrég kezdték az oltóanyag állatkísérleteit.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek