A Szegedi Tudományegyetemen járt a WHO delegációja

A közelmúltban látogatást tett a Szegedi Tudományegyetemen az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi országirodájának vezetője, Haris Hajrulahovic és delegációja.

hirdetés

Az egész délután át tartó szakmai egyeztetésen meghatároztuk azokat a fókuszterületeket, amelyekben a Szegedi Tudományegyetem és a WHO a jövőben együtt dolgozna. Ezek a területek a szülészet-nőgyógyászat; a keringési megbetegedések kardiometabolikus betegségek megelőzése, kezelése és rehabilitációja; valamint a vakcinafejlesztés, illetve azok a népegészségügyi vizsgálatok, amelyek a lakosság vakcinálással kapcsolatos attitűdjét mérik fel és az attitűdön való módosítást, fejlesztést célozzák meg – hallottuk Prof. Dr. Széll Mártától, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai rektorhelyettesétől.

Prof. Dr. Csóka Ildikótól, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai főigazgatójától megtudtuk: a megbeszélés résztvevői tanácskoztak arról is, hogy a WHO aktív szerepet vállal majd Magyarország közelgő európai uniós elnökségének egészségügyi programjában, amely ugyancsak kiemelt figyelmet fordít a kardiovaszkuláris, kardiometabolikus betegségek kezelésére, megelőzésére. – Reményeink szerint a Szegedi Tudományegyetem is aktívan bekapcsolódhat majd ezekbe a programokba – tette hozzá Prof. Dr. Csóka Ildikó.

WHO

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Szegedi Tudományegyetem

Ajánlott cikkek