Vakok látását adja vissza az új gyógymód

Roska professzor, miután fáradhatatlanul válaszolt az előadás után összesereglő minden érdeklődőnek, elmondta, hogy az egészséges látás minőségét fizikai korlátok miatt nem lehet ezzel a módszerrel visszaadni.

A betegség a sejtek csap és pálcika néven ismert, kicsi és érzékeny fotoreceptorokat teszi működésképtelenné. Génterápiával ugyanakkor a megmaradt sejtek teste tehető fényérzékennyé, amik fizikailag jóval nagyobbak. A méretkülönbség rosszabb képfelbontást eredményez. A helyzet azonban az, hogy az ember számára nem a felbontás a legfontosabb, hanem valami más. Az emberek az arcfelismerést szeretnék. Mindig figyelembe kell venni, hogy a látás elvesztésének nemcsak praktikus oldala van, hanem emocionális oldala is. A látás az embereknél a szociális interakció lényege. Amikor ez kiesik, a legtöbb ember arra vágyik, hogy újra lássa a szeretteit – mondja Roska, aki úgy emlékszik, nagyon nehéz volt először nyolcszáz vak ember előtt beszélnie úgy, hogy az intézetük az egyedüli, ami a látás visszaadását kutatja. Mint mondja: fontos ismerni egy gyógymód keletkezésének folyamatát. Aki ilyen kutatást végez, főleg ha intézetet vezet, nem praktizáló orvos.

A kísérleti gyógymódok kipróbálásába a következő lépcsőfokon lehet beszállni: a terápiát a piacig eljuttató kis cégeknél. Ezeket érdemes felkutatni. A fejlesztések és klinikai tesztek százmillió dolláros befektetést igényelnek és környezeti okokból jellemzően fejlett nyugati országokban történnek – mielőtt, ha minden jól alakul, egy nagy gyógyszervállalat felvásárlási célpontjává válnak. Fontos, hogy megértsék, hogy van, aki ezen dolgozik értük, de ez a szerencsétől, a tehetségtől is függ. Nincs olyan, hogy lesz terápia. Olyan van, hogy lehet, hogy lesz valamiből terápia. Az orvostudományban mindenütt így van.