Borsodban eddig hat háziorvos írta alá az ügyeleti szerződést

A helyi orvosok kevesebb mint 2 százaléka írt alá, miközben a rendszer alig több mint egy hét múlva már itt is élesedik.

hirdetés

Hat háziorvos írta alá az ügyeleti szerződést Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében – tudta meg az Index az Országos Mentőszolgálattól. A KSH adatai alapján mindez azt jelenti, hogy a szakemberek kevesebb mint 2 százaléka bólintott rá az új ügyeleti struktúrára, miközben a rendszer alig több mint egy hét múlva már itt is élesedik.

Április 1-től negyedikként Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében élesedik az új ügyeleti rendszer. Bő egy héttel a borsodi átállás előtt arról kérdeztük az ellátás megszervezéséért felelős Országos Mentőszolgálatot (OMSZ), hogy hol tartanak az előkészületek. Válaszukban azt írták: „gondos előkészítő munka zajlott és zajlik, ami a szükséges személyi és tárgyi feltételek kialakítását biztosítja.” Arra a kérdésre, hogy a gyakorlatban ez mit jelent, azt felelték, hogy március 20-ig bezárólag hat háziorvossal kötöttek szerződést, hozzátették ugyanakkor, hogy további ötven szerződéskötés még folyamatban van.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 311 háziorvos praktizál Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, így ez azt jelenti, hogy a területen dolgozó szakemberek kevesebb mint 2 százaléka szerződött eddig.Bár rákérdeztünk arra is, hogy hol tart a folyamat a házi gyermekorvosoknál, ez ügyben nem kaptunk tájékoztatást, így könnyen lehet, hogy közülük még senki nem írt alá.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Index

Ajánlott cikkek