Először ültettek át génszerkesztett sertésvesét élő betegbe

Az egészségügy régi, súlyos problémája világszerte a transzplantációs hiány: sokkal kevesebb a beültethető szerv, mint a beültetésre váró beteg.

hirdetés

A Massachusetts General Hospital a világon elsőként számolt be sikeresen átültetett, génszerkesztett sertésveséről, amely egy élő betegbe került. A CRISPR technikával génszerkesztett vesét egy 62 éves vesebeteg férfiba ültették át, a műtét négy órán át tartott.

A sebészek március 16-án, szombaton végezték el a műtétet, öt nappal később, csütörtökön pedig arról számoltak be, hogy a férfi jól van, lábadozik, várhatóan haza is engedik. A férfi korábban emberi veseátültetésen esett át, ez azonban öt év után kudarcot vallott, ismét dialízisre kellett járnia. A mostani műtét jelentős mérföldkőnek számít a transzplantáció területén.

A kórház több sikeres transzplantációban élen járt az elmúlt évtizedekben: 1954-ben itt hajtották végre az első sikeres emberi szervátültetést (ez is vese volt), de az ő nevükhöz kötődik 2016-ból a világ első péniszátültetése is. A sebészek abban bíznak, a mostani siker segíthet leküzdeni a transzplantációk nagy kihívását, a kevés donorszervet. Csak Amerikában több mint 100 ezer ember vár szervdonorra, naponta 17-en halnak meg szervre várva az United Network for Organ Sharing adatai szerint.

Az egészségügy régi, súlyos problémája világszerte a transzplantációs hiány: sokkal kevesebb a beültethető szerv, mint a beültetésre váró beteg. Tudósok régóta dolgoznak a probléma megoldásán, az egyik lehetséges út az őssejtekből szerveket „növeszteni”, a másik pedig a xenotranszplantáció, melyben fajok közötti szervátültetés történik – mint a mostani esetben is.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Telex

Ajánlott cikkek