Mi mindenre gyógyír a csípős paprika? – új könyv a kapszaicinről és annak kutatásáról

A kapszaicinről szinte minden magyar ember tudja, hogy nagyjából micsoda, de hogy ez a vegyület mitől is magyaros azon kívül, hogy sok csípős ételben benne van, talán nem mindenki számára ismert. A 96. Ünnepi Könyvhét alkalmával bemutatott könyvből az olvasó megtudhatja, hogy ez a molekula mennyire hungarikum.

Nemcsak a múltban, hanem a jelenben is zajlanak a kapszaicinnel kapcsolatos kutatások. Ezekről is beszélgettek az egyetemi könyvtár AudMin-jében megrendezett könyvheti találkozón a kötet két szerzőjével, Prof. Ifj. Dr. Szállási Árpáddal, a Semmelweis Egyetem Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet egyetemi tanárával és Dr. Tasiné Dr. Csúcs Ildikó történésszel, az SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár könyvtárosával, valamint Prof. Dr. Jancsó Gáborral, az SZTE SZAOK Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet emeritus professzorával, Prof. Dr. Pintér Erikával, a Pécsi Tudományegyetem ÁOK Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet igazgatójával és Dr. Kallai Barnabással, a Goodwill Pharma Nyrt. tudományos munkatársával. A kerekasztal-beszélgetést Prof. Dr. Csupor Dezső, az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar Klinikai Gyógyszerészeti Intézet vezetője vezette.

Sokan voltak kíváncsiak a Kapszaicin. Egy "csípős" orvosság története című könyv készítésének kulisszatitkaira és a kötetet bemutató történetekre. Szállási Árpád professzor elmondta, 2008-ban Pueblában, Mexikóban a Nemzetközi Orvostörténeti Kongresszuson tartott előadást. Gondolkodott, hogy mi lenne az a téma, ami a mexikóiaknak is érdekes, ugyanakkor magyar vonatkozása is van. Mivel a kapszaicinnel foglalkozott, így adódott az ötlet, hogy ennek történetéről tartson előadást.

– Az előadás összegzése bekerült a kongresszus kiadványába is, majd elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy meg kellene írni az egész történetet. Valahogy aztán mindig elmaradt, míg meg nem hívtak Szegedre, a Goodwill Pharmához, ahol azt mondták, hogy szívesen kiadnának egy könyvet a témában – hallottuk Szállási Árpádtól. Hogyan oszlott meg a közös munka, hogy lett a két külön megközelítésből egy egységes könyv? – kérdezte Prof. Dr. Csupor Dezső a másik szerzőtől, Dr. Tasiné Dr. Csúcs Ildikótól. – Először idegennek tűnt az ötlet. Nem tudtam, hogy a két szakma, az orvos és a történész együttműködéséből mi fog kisülni. Én úgy kapcsolódtam bele ebbe a munkába, hogy Szent-Györgyi Albert életének a kutatója vagyok, és a paprikával mint mezőgazdasági termékkel és kísérleti alannyal foglalkoztam. Volt kutatási előzményem ahhoz, hogy „a szegedi paprika sztorit” átlássam. Elvárás volt a kiadótól, hogy próbáljuk a könyvet olvasmányossá tenni úgy, hogy a hétköznapi olvasó is megértse. Legyen az egy, szakszerűen megfogalmazott, orvosi mondatból három magyarázó mondat – nekem ilyen feladatom is volt. A témát nagyon megkedveltem, Árpád szakmai tudása pedig lehengerlő volt – beszélt a közös alkotásról Dr. Tasiné Dr. Csúcs Ildikó. Hozzáfűzte, pozitívan hatottak egymásra, mindig egyre több szakirodalom került elő, és termékeny együttműködés valósult meg. Szállási professzor fiatalon angol és könyvtár szakra készült, elmondása szerint „nagy tévedés”, hogy orvos lett belőle. Gyerekkorában novellákat írt. Az esztergomi ferencesekhez járt gimnáziumba, ahol világossá tették számára, hogy onnan nem fogják felvenni a bölcsészkarra. Mindig megmaradt benne a vágyakozás az irodalom iránt, ezért nem okozott gondot számára az írás, illetve a közös munka a társszerzővel. Nem úgy dolgoztak, hogy előre elosztották, ki melyik fejezetet írja, hanem állandóan cserélgették a kéziratot, így egymást kiegészítve gazdagodott a kötet tartalma.

– Hihetetlen, de a kultúrtörténet foglalkozott a paprikával és a kapszaicinnel is, ennek a témának komoly szakirodalma van magyar és angol nyelven egyaránt – árulta el a könyvheti könyvbemutató közönségének Dr. Tasiné Dr. Csúcs Ildikó. – Rendkívül izgalmas volt, amikor például a Hungaricanában utánanéztem az urbáriumok jegyzékében, hogy a jobbágyok adóztak-e paprikával, és mi is volt a neve akkoriban a paprikának. Ilyen kis apró felfedezések is örömet okoztak az anyaggyűjtés közben. Árpádnak az orvostörténész édesapja hagyatékából 10 000 kötetes szakkönyvtára van. Ő csak leemelt a polcról olyan köteteket, amikhez én nagy nehezen, csak könyvtárközi kölcsönzéssel, hosszadalmasan tudtam hozzájutni. Könyvtárunkban a Régi Könyvek Tárában én is sok könyvet elérek, de Szállásiék szakkönyvtára felülmúlhatatlan – jelentette ki a történész-könyvtáros. 

A kapszaicin sztorit a C-vitamin történetével összehasonlítva milyen párhuzamok fedezhetők fel? – hangzott Dr. Csupor Dezső következő kérdése. A legfőbb párhuzam az, hogy két zseniális kutató, Szent-Györgyi Albert és Jancsó Miklós dolgozott e témákban. A kapszaicin kutatása már Kolozsváron megkezdődött, Hőgyes Endre egyetemi tanár vizsgálódott először ebben a témában még a Ferenc József Tudományegyetemen. Utána ezt a szálat vette fel Jancsó Miklós. Az egyetem nagyon szerette volna felkarolni a paprikakutatásokat. Akkortájt még azon nézet volt elterjedve, hogy a paprika mérgező – főleg a paprika csípőssége miatt feltételezték ezt. Szegeden ugyanis először csak a csípős paprikát termesztették. Szent-Györgyi is ebből vonta ki a C-vitamint. De vajon hogyan tudta elérni, hogy a C-vitamin ne legyen csípős? Nagyon egyszerűen – idézte fel Dr. Csúcs Ildikó –, paprikahasító asszonyokat alkalmazott – ez külön szakma volt akkoriban –, akik kimetszették a csípős ereket, eltávolították a magokat, és az így keletkezett „paprikabőrt” koszorúba fűzték, majd kiszárították. A következő feldolgozási lépés az őrlés volt, amit az 1930-as években már húsz gőzmalom látott el Szegeden. Óriási gazdasági gyarapodást eredményezett a városnak a megnövekedett paprikatermesztés és feldolgozás. Szeged paprikaexportja 1926 és 1937 között megháromszorozódott, az USA volt a legnagyobb vásárlónk. Kétmillió pengő bevételt hozott a városnak a paprikaexport, ez pedig nagyon jól jött az egyetem telepítésének magas költségei miatt igen csak eladósodott Szeged városának.

Érdekes és megmosolyogtató történeteket is megosztott az eseményen az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar emeritus professzora. Jancsó Gábor még csak 17 éves volt, amikor édesapja meghalt, de már gyerekként a húgával együtt észrevették, hogy apjuk valamilyen kutatást végez. – Apám ágya mellett a hálószobában gyakran patkányketrecek voltak, mert éjszaka nem akart kimenni elvégezni a kontrollvizsgálatokat. Amikor kiderültek a kapszaicin hatásai, tisztázni kellett, hogy az emberen is működik-e. Emlékszem, hogy jó alaposan leborotválta az arcbőrét, és bekente kapszaicin oldattal. Ezt senki ne próbálja utána, mert irgalmatlanul fájt neki. Hamar kiderült, hogy ismételt alkalmazás után kialakul egyfajta érzéstelenség – mondta Prof. Dr. Jancsó Gábor.

– Egyszer egy kollégámmal bekentük egymás hátát kapszaicinnel, remélve, hogy enyhíti a fájdalmat, csak az volt a probléma, hogy másnap behívtak engem a katonasághoz egy továbbképző előadásra a Hattyas sorra. Tél volt, egy vaskályha mellett üldögéltem. Aki valaha is foglalkozott kapszaicinnel, az el tudja képzelni, milyen kellemetlen fájdalmat éreztem – mesélte a professzor. A kapszaicinnek hőregulációs hatása is van, ami hipotalamikus területet érint. Jancsó professzor ennek a morfológiai alapjait akarta tisztázni. – Úgy gondoltam, hogy fiatal állatokon kellene nézni ezt a hatást, mert a fiatal állat idegrendszere sokkal sérülékenyebb, mint a felnőtté. Kutyákon is megpróbáltuk, az egyik kutya egyéb okok miatt elpusztult. Gondoltuk, hogy a másikat nem „bántjuk” többet, ő ott sétálgatott az Élettani Intézet folyosóin. Az egyik asszisztensnőnk úgy gondolta, hétvégére hazaviszi a kutyát. A kutya azonban, aminek hiányzott a fél érzőidegrendszere – ilyen értelemben páratlan volt a világon –, úgy gondolta, hogy a szabad életet választja és kiugrott az ablakon. Többet nem foglalkoztunk kutyakísérletekkel.

A könyvbemutatón a Szegedhez köthető harmadik Nobel-díj története is elénk tárult. Ugyanis a 2021-ben a hőérzékelés és tapintás receptorainak felfedezéséért kiadott orvosi Nobel-díj nyertesei, David Julius és Ardem Patapoutian munkájuk fontos előzményének tartották a Szegeden végzett kapszaicinkutatásokat. Leginkább Jancsó Miklós, valamint felesége, Jancsóné Gábor Aranka és fia, Jancsó Gábor, továbbá Szolcsányi János és Pórszász János kutatásait emelték ki. A szerzők ennek az egyetemtörténeti érdekességnek is a nyomába eredtek. Prof. Dr. Pintér Erika, a PTE ÁOK intézetigazgatója elmondta, a kapszaicin kutatása 1970-ben átterjedt Pécsre is, mikor Jancsó Gábor édesanyja, Gábor Aranka és Szolcsányi János odaköltöztek és ott folytatták munkájukat. Ő tizenkét évvel később került a Farmakológiai Intézetbe, mivel nem kapott belgyógyászi állást, elfoglalta a farmakológusit.

– Rögtön az első napon találkoztam Szolcsányi Jánossal, aki nagyon nagy hatással volt rám. 1985-ben kezdtem a Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetben és a mai napig is ugyanott vagyok. Amikor elkezdtem Szolcsányival dolgozni, soha nem szidott le, ha egy kísérlet nem sikerült. Mindig azt mondta, ez most nem sikerült, tanultunk belőle, majd a következő nap jobban sikerül. Ez az egész pályámon végigkísér, mert nem vagyok egy feladós típus, ha bármilyen probléma van, addig tudom javítgatni, míg egyszer csak megvan a megoldás – beszélt kitartásáról Prof. Dr. Pintér Erika. Szolcsányi János professzor Pécsett iskolát teremtett, aminek már van első, második, harmadik és negyedik generációja. Jelenleg 26 PhD-hallgató van abban az intézetben, aminek a fő kutatási területe a fájdalom, a gyulladás, a neurodegeneráció, a PRP-csatornák, illetve az érzőneuronokból felszabaduló neuropeptid hatások.

– Az elmúlt évtizedek alatt sikerült kifejlesztenünk két gyógyszerfejlesztési irányt. Az egyik a kapszaicin fájdalomcsillapító hatásához kötődik. A kapszaicin ugyan fájdalmat okoz, de ha nagy dózisban adjuk, akkor érzéketleníti az érzőidegvégződéseket, és csillapodik a fájdalom a kezelt területen. Kapható is piaci forgalomban egy kapszaicintartalmú tapasz, a Qutenza. Például súlyos diabéteszes fájdalomra vagy egyéb, úgynevezett neuropátiás fájdalomra adják, amikor már más fájdalomcsillapítók nem hatnak – avatta be a közönséget a pécsi kutatásokba Prof. Dr. Pintér Erika. Majd azzal a másik fejlesztési iránnyal folytatta, amely az ő PhD-munkájához kötődik.

– A kis dózisú kapszaicin képes felszabadítani az érző neuronokból olyan fájdalomcsillapító anyagokat, amelyek bejutván a keringésbe, szisztémás fájdalomcsillapító hatást okoznak. Ezzel sikerült fölfedezni annak a régi terápiának a hatásmechanizmusát, hogy ha a reumatológusok ajánlására valaki nagy területen bedörzsöli magát kapszaicinnel, akkor csillapodik a fájdalma. Ez a kutatás egészen odáig jutott, hogy megtaláltuk a szomatosztatin fájdalomcsillapító hatását. Most klinikai fázisban van egy kutatás, egy nagy gyógyszergyár fejleszt olyan molekulákat, amelyek a szomatosztatin receptoron keresztül hatnak.  Az eseményen elhangzott, hogy a kapszaicinnek a fájdalomcsillapításon kívül más, jótékony hatásai is ismertek, például alkalmazható viszketésre vagy hányinger ellen (rendszeres marihuána fogyasztóknál a fülre kent kapszaicin kenőcs megszünteti a hányingert). Bizonyos közlemények szerint hajhullás ellen is alkalmazható.

A Goodwill Pharma Nyrt. képviseletében Dr. Kallai Barnabás elmondta, miért karolták fel a Kapszaicin. Egy csípős orvosság története című könyv létrejöttének ügyét. Szegedi cégként számukra nagyon fontosak a hagyományok, így például Szent-Györgyi Albert hírnevének megőrzése, valamint a növényi eredetű, természetes gyógymódok, orvosságok népszerűsítése. A mindenki számára érthető nyelven íródott kötet hamarosan a boltok polcain is megjelenik.