További cikkek a Neurológia rovatból

Új klinikai kutatócentrum nyílt az Alzheimer-kór korai felismerésére

Megnyílt az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (OMIII) új klinikai kutatócentruma, amely Alzheimer-kór korai felismerésén, a betegség kialakulásában részt vevő idegélettani tényezők pontosabb megismerésén dolgozik.

hirdetés

Jelen ismeretek szerint az Alzheimer-kór ugyan nem gyógyítható, de az új tudományos eredmények szerint a betegségre jellemző kóroki eltérések akár az első tünetek megjelenése előtt évtizedekkel korábban kimutathatók. Ebben a korai stádiumban a betegség megjelenése jelentősen késleltethető tervezett és egyénre szabott életmódbeli és gyógyszeres terápiával. Egyes becslések szerint a korai diagnosztikával a betegség megelőzhető lenne a betegek mintegy harmadánál. Világszerte körülbelül 50 millió ember szenved Alzheimer-kórban, Magyarországon is legalább 250 000 érintett beteg lehet.

A neurokognitív betegségek olyan idegrendszeri betegségek, amelyek során az érintett betegnél demencia alakulhat ki, és a páciens idővel elveszíti öngondoskodási és szociális képességeit. Leggyakoribb formájában, az Alzheimer-kórban érintettek száma háromszorosára emelkedhet a következő évtizedben. Az OMIII égisze alatt működő Neurokognitív Kutatási Központ a betegség kialakulásában részt vevő tényezők és a korai felismerést segítő diagnosztikus markerek vizsgálatára fókuszál, együttműködve a világ vezető demenciakutatóival. Kamondi Anita, az OMIII neurológiai szakmai igazgatója elmondta: az intézet Alzheimer-kór irányú kutatásai az elmúlt évtizedben elsődlegesen az Alzheimer-kór és az epilepszia közötti kapcsolat feltárását célozták. A klinikai kutatóközpontot vezető Horváth András Attila jelezte: több klinikai és kutatási módszert alkalmaznak, szerkezeti és funkcionális képalkotást, hálózatelemzést, elektroenkefalográfiát, neuropszichológiát, pszichometriát, labordiagnosztikát és epidemiológiai kutatásokat. Foglalkoznak továbbá a tudatzavarok élettani hátterével és a mozgás mintázatának elemzésével is idegrendszeri kórképekben, valamint a nemzeti agykutatási programban vizsgálják a finommozgások (például írás, rajzolás) szerepét az Alzheimer-kór korai kimutatásában nagy precizitású szenzorokkal és mesterséges intelligencia alkalmazásával.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek