További cikkek a Onkológia rovatból

Folytatódik a Budapest Onko-Projekt a Semmelweis Egyetemen

A főváros másfél év alatt 2093 CT-vizsgálatot finanszíroz az SE képalkotó klinikájának három telephelyén.

hirdetés

A Sennelweis Egyetem és Budapest Főváros Önkormányzata közötti megállapodás 2. ütemében plusz CT-vizsgálati időpontokkal segítik 11 kerület lakosságának 7 napon belüli kivizsgálását daganatgyanú és szükséges kontroll-CT esetén. A budapesti onkológiai program keretében beutalót kapott betegek a számukra külön felállított telefonos diszpécserszolgálaton keresztül az egyetem három telephelyére kaphatnak időpontot, három napon belül pedig a leletekhez is hozzájuthatnak.

Budapest Főváros Önkormányzata még 2020-ban kezdte meg a kormánytól kapott támogatást egészségügyi fejlesztésekre, és azon belül is kiemelten a daganatgyanús esetek várólistáinak csökkentésére költeni, diagnosztikai vizsgálatok vásárlásával. A Fővárosi Önkormányzat és a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikája között létrejött újabb megállapodás keretében 2023. 07. 01.–2024. 12. 31. között összesen 2093 CT-vizsgálatot finanszíroz a helyhatóság.Ez havi 58 CT-vizsgálat elvégzését jelenti, amelyet 11, kelet- és dél-pesti fővárosi kerületben bejelentett, állandó lakcímmel vagy tartózkodási címmel rendelkező páciensek vehetnek igénybe, amennyiben daganatgyanús esetben kivizsgálásra szóló szakorvosi beutalóval rendelkeznek, vagy diagnosztizált és kezelés alatt álló onkológiai betegek esetében a terápia hatékonyságát ellenőrizendő kontroll CT-vizsgálatra várnak.Mivel a modern, nagy pontosságú képalkotást lehetővé tevő CT-berendezésekkel gyorsan és nagy területeket lehet átvizsgálni, ezért tumoros betegségek stádiummeghatározására végzett teljes testvizsgálatokra ezt használják. Egyes daganatok – mint a hasnyálmirigyrák – esetében a kezelési lehetőségeket is alapvetően befolyásolja a tumor elhelyezkedése a környező vérerekhez képest – a CT-vel készült képek térbeli felbontása pedig megkönnyíti ennek meghatározását, de a tüdődaganatok és más tumoros betegségek tüdőt érintő áttéteinek vizsgálatánál is elsősorban ezt használják a szakorvosok. A CT további előnye az MR-vizsgálatokkal szemben, hogy fémimplantátumokkal rendelkező betegek vizsgálatát is lehetővé teszi.

Az egyetem az időpontfoglalással és a vizsgálatokra való felkészüléssel kapcsolatos részletes információkat tartalmazó tájékoztató honlappal és egy, csak ezt a célt szolgáló telefonos diszpécserszolgálattal segíti a vizsgálatok megszervezését. A betegek hívását hétfőtől péntekig 8:00-16:00 óra között, szombaton pedig 8:00-12:00 óra között várjuk a + 36 20 825 8827-es telefonszámon, illetve a bponko@semmelweis.hu e-mail-címen. Az Orvosi Képalkotó Klinika CT-berendezései vesznek részt a vizsgálatok lebonyolításában, a VII., VIII., IX., X., XVI., XVII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXIII. kerületek lakosai pedig a lakhelyükhöz legközelebbi telephelyre szóló időpontot kapnak a hívástól számított 7 napon belül. Ezek:Orvosi Képalkotó Klinika, 1082 Budapest Korányi Sándor utca 2.Orvosi Képalkotó Klinika, Sebészeti és Transzplantációs Radiológiai Osztály, 1082 Budapest Baross utca 23.Szent Rókus Klinikai Tömb, 1085 Budapest Gyulai Pál utca 2.A klinika tájékoztatása szerint jellemzően munkanapokon 14:00-16:00 óra között végzik majd a vizsgálatokat. Az eredményeket pedig a vizsgálatot követő 3 napon belül feltöltik az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe, illetve az elkészült képanyag erről az oldalról 60 napig letölthetőek lesznek. Személyes leletátvételre nincs lehetőség.

A 2020-as és 2021-es, jellemzően COVID-járványhullámos évet követően – ahogy az egészségügy kezdett visszatérni a normál működéséhez – tavaly ismét jelentősen megugrott az újonnan bejelentett daganatos megbetegedések száma. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint míg 2019-ben 74 249, addig 2020-ban 66 459, 2021-ben 66 652 új, rosszindulatú tumoros megbetegedést jegyeztek fel a Nemzeti Rákregiszterbe. Ehhez képest 2022-ben már 70 816 új megbetegedést regisztráltak, az előzetes adatok szerint ebből 13 842-t Budapesten.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Semmelweis hírek

Ajánlott cikkek