Beszámoló a Magyar Gyógyszerészi Kamara augusztus 27-i elnökségi ülésről
Megtartotta soron következő elnökségi ülését a Magyar Gyógyszerészi Kamara Országos Elnöksége, dr. Hankó Zoltán elnök vezetésével.
Az ülésen a testület részletesen áttekintette az előző, július 2-i elnökségi ülés óta történt eseményeket, a legfontosabb szakmapolitikai egyeztetéseket, a jogszabály-módosítási tervezetek kamarai véleményezését, valamint a szervezet előtt álló programokat.
Szakmapolitikai egyeztetések
Július 3-án tartotta alakuló ülését a Gyógyszerészeti munkacsoport az Egészségügyi Minisztériumban. A minisztérium három munkacsoport felállítását kezdeményezte: egy ipari, egy GYSE-forgalmazással foglalkozó és egy gyógyszerellátási munkacsoportot. Ehhez kapcsolódóan a Kamara leadta a minisztériumnak a jogalkotással kapcsolatos prioritási listáját. (A Gyógyszerészi Hírlap augusztusi számában közzétettük – a szerk.) Ezután egyeztetés-sorozat kezdődött a Tisza Gyógyszerészeti Munkabizottság vezetőjével. Közös törekvés, hogy a minisztériumba benyújtandó előterjesztésekről megismerjék egymás álláspontját. Július 14-én a Kommunikációs Bizottság ülésezett, majd július 29-én a Kamara rendkívüli vezetői ülést tartott, felkészülve a minisztérium által július 30-ra összehívott egyeztetésre, ami az életkezdeti szabályozással volt kapcsolatos.
Az elmúlt hetek legintenzívebb szakmapolitikai munkáját a szeptember 1-jétől életbe lépő gyógyszeráfa-változások adták. Augusztus 11-én dr. Ilku Lívia vezetésével egy operatív, nem ügydöntő egyeztetés zajlott a NAV, a Pénzügyminisztérium, a NEAK és az NNGYK meghívott képviselőivel a technikai és értelmezési részletekről. Ezen a Kamara delegáltjain kívül részt vettek a MOSZ, a HGYSZ, a GYNSZ és az informatikai rendszergazdák képviselői is. Ezzel egy időben az Országgyűlés meg is szavazta az áfatörvény módosítását: szeptember 1-jétől minden vényköteles gyógyszer (támogatott és nem támogatott egyaránt), a magisztrális készítmények (vénykötelezettségtől függetlenül), valamint az orvosi oxigén és az „izotóp-gyógyszerek” is a 0%-os áfakörbe kerülnek. Az áfaváltozások hátteréről dr. Hankó Zoltán kamarai elnök augusztus 6-án (megjelent: augusztus 23.) az index.hu-nak is részletes interjút adott.
Az augusztus 18-i Területi Elnökök Értekezlete után, augusztus 23-án tette közzé a Kamara az Egészségügyi Minisztérium kérésére készített tájékoztató anyagokat az áfa-módosításról, amelyek egyrészt a gyógyszerész kollégáknak szólnak, másrészt az officinában kinyomtatható betegedukációs anyagként közvetlenül a betegek tájékoztatását szolgálják. Ezek a segédanyagok elérhetőek a www.mgyk.hu honlapon, és a Kamara egyéb felületein is többször megosztásra kerültek.
Ezt követően dr. Horváth-Sziklai Attila ismertette, hogy a júliusi elnökségi ülés után hivatalos levél érkezett dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi minisztertől. A miniszter törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva megvizsgálta a Magyar Gyógyszerészi Kamara alapszabályának, valamint etikai kódexének májusi küldöttközgyűlésen elfogadott módosítására vonatkozó határozatait a kapcsolódó dokumentumokkal együtt. Megállapította, hogy minden megfelel a hatályos jogszabályoknak, így azokkal szemben törvényességi kifogást nem emel. Ezzel párhuzamosan a Kamara tájékoztatásul megküldte a miniszternek a szervezet 2025. évi tevékenységéről és gazdálkodásáról szóló hivatalos dokumentumokat, amelyeket a miniszter elfogadott. A miniszter levelében ugyanakkor jelzéssel élt, hogy jónak tartaná, ha a kamarai határozatok a jövőben tartalmaznák magának a döntésnek a tartalmát is.
Ugyancsak megemlítésre került, hogy a 33-as Hivatalos Értesítőben megjelent az Egészségügyi Minisztérium új Szervezeti és Működési Szabályzata (a 4/2026. (VII. 27.) EüM utasítás). Ez rögzíti, hogy az egészségügyi szervezeteket a jövőben sokkal intenzívebben be fogják vonni a jogalkotási egyeztetésekbe. Ez azt jelenti, hogy a megszokott, általános társadalmi egyeztetésen felül bevezetnek egy előzetes egyeztetési kört is, amelynek keretében a szakmai kamarák még a tervezési fázisban megkapják véleményezésre a szakmai anyagokat.
Jogszabály-véleményezések és kamarai állásfoglalások
Az elnökség több, a szakmát érintő jogszabálytervezetet véleményezett és tárgyalt meg:
- Állatgyógyászati termékek szabályozásának (128/2009. (X. 6.) FVM rendelet módosítása) véleményezése során a Kamara hangsúlyozta, hogy az állatgyógyászati készítményeknél is szigorúan biztosítani kell a gyártótól a felhasználóig tartó zárt forgalmazási láncot, hasonlóan a humán gyógyszerekhez. Kifogásként fogalmazta meg a kamara, hogy a tervezet az újként definiált elektronikus „távértékesítés” során (vevő és vásárló fizikai jelenléte nélkül, kivéve az állatorvos közvetlen rendeléseit) ugyan foglalkozik a kiskereskedőtől való eljuttatás technikai feltételeivel, de a zárt lánc biztonságával nem. Nem rendelkezik arról, hogyan jut el a készítmény a megrendelőhöz a gyógyszertári webfelületen történt megrendeléstől. A Kamara emlékeztetett, hogy a gyógyszer-gazdaságossági törvény 2022 óta tiltja a humán vényköteles szerek csomagküldését (engedéllyel nem rendelkező alvállalkozók bevonását), így javasolta a távértékesítési szabályozás átfogó felülvizsgálatát. Emellett gyógyszerbiztonsági kockázatok miatt pontosításokat kértek az állatorvosi vények alaki kellékeivel kapcsolatban is.
- Az elnökség előzetesen véleményezte az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény és a szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény módosítási tervezetét.
- A krónikus menedzsment program indítása a kapott jogszabálytervezet szerint egy évvel elhalasztódik, továbbá a gyógyszerészi vényírás hatályba lépése is december 31-ig halasztódik az informatikai rendszer fejlesztése miatt.
Személyi változások és szervezeti döntések
A belső tisztségviselői és szervezeti ügyekben több fontos bejelentésre és döntésre is sor került. Bejelentették dr. Csepi Julianna az Ifjúsági Állandó Bizottság eddigi elnökének visszalépését külföldi munkavállalására hivatkozva, továbbá az új vezető, dr. Viola Nóra Virág meghallgatása az augusztus 27-i ülés kiemelt napirendi pontjaként valósult meg (az egyeztetések már augusztus 4-én megkezdődtek vele). A Galenus Kft. tevékenységének átalakításáról július 9-én és július 13-án is egyeztetett a vezetés, a munkacsoportban dr. Joó Kristóf, Dr. Csapó Konrád, Dr. Horváth-Sziklai Attila és Fári István vettek részt, az utóbbin a Galenus Kft. felügyelő bizottságának képviselője és a könyvvizsgáló is jelen volt. Pótnapirendként a testület jóváhagyta, hogy a Kamara a jövőben is támogatja kamarai csapatok felkészülését és futását az Ultrabalatonon. Az ülésen a tagok bemutatták és ki is választották a hivatalos kamarai Ultrabalaton pólót.
Az NNGYK határozatokról dr. Horváth-Sziklai Attila számolt be. Tájékoztatása szerint a korábbi elnökségi ülés óta 7 darab közigazgatási szankciót tartalmazó határozat érkezett a hatóságtól.
Hatósági változások
- A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő élére prof. dr. Kaló Zoltánt nevezték ki.
- Az Országos Kórházi Főigazgatóságról dr. Raffai Bálintot az Egészségügyi Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki augusztus 1-jei hatállyal.
- Az Egészségügyi Szolgáltató Tér Informatikai Fejlesztő Központ új vezetője Schiszler István Gergely lett. A kamarai kapcsolatfelvétel megtörtént, a személyes találkozó időpontja szeptember elejére, jövő hétre van ütemezve.
- Az OGYÉI hatósági kiválása az NNGYK-ból a korábbi szeptember 1-jei határidő helyett október 1-jére tolódik, a szervezet új vezetője várhatóan dr. Szepezdi Zsuzsa lesz.
Az elnökségi ülésen döntés született az idei Köztestületi Napok időpontjáról és helyszínéről is: az elnökség határozata alapján a rendezvény hivatalos időpontja 2026. november 27–28., helyszíne Budapesten a D50 Rendezvényközpont.
MGYK